A Híd nem ül le tárgyalni a Smerrel, jobboldali kormányt akarnak

<p><span style="font-size: 12px;">A Híd vezetése úgy döntött, hogy nem vesz részt koalíciós tárgyalásokon a Smerrel, jelentette be Bugár Béla, a Híd elnöke.</span></p>

Bugár elmondta, a Smerrel való koalíció helyett inkább egy stabil jobboldali kormányt részesítenek előnyben.

A Híd a maga 6,5 százalékos eredményével 11 képviselői mandátumot szerzett a 150 fős parlamentben.

A Smerrel való koalíciót kizárta még a Szabadság és Szolidaritás (SaS), az OĽaNO, de a hétfői nap folyamán a Sieť is. Ezen túl a Boris Kollár vezette Sme rodina egy jobboldali kormányt támogat, de nem kíván annak része lenni, de ami ennél fontosabb, hogy a Smerrel való koalíciót ők is elutasítják.

 

A Smer egyelőre az SNS-re számíthat, hiszen Andrej Danko a nemzetiek vezére hétfőn azt nyilatkozta, hogy 50-50 százaléknyi eséllyel vágnának bele egy jobboldali koalícióba, illetve a Smerel való közös kormányzásba.

További cikkeink a témában:

Bugár: Növekedni fog a magyarellenes hangulat

Kotleba bemasírozott a parlamentbe  

Kollárnak három hónap is elég volt a bejutáshoz

Egyre kevesebben szavaznak a magyar pártokra Magyarországi szakértő: a megosztottság vezetett a gyenge magyar képviselethez
 

Bugár: Biztosan tárgyalni hívjuk majd az MKP-t

Hogyan lesz ebből koalíció?

Kiska: Fico alakíthat kormányt

Berényi felajánlotta lemondását
 Bárdos: Túl kell lépni az ellentéteken

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?