A hét második felében térnek vissza az orvosok

Pozsony |

<p>A jövő hét második felében térhetnek vissza a kórházakba a sztrájkoló orvosok - közölte Marián Kollár, az Orvosszakszervezet (LOZ) elnöke a TA3 hírtelevízióban.</p>

Ez az újrafelvétel körüli adminisztratív problémák miatt van így. Az orvosok pénteken úgy nyilatkoztak, akár hétfőn vagy kedden visszatérhetnek a kórházakba.


Kollár elmondta, amikor ezt a kijelentést tették, még nem tudtak a bonyolult adminisztrációról. Azoknak az orvosoknak, akik benyújtottak a felmondásukat, most új erkölcsi bizonyítványt kell kikérni, illetve felvételi kérelmet kell benyújtaniuk. "Olyan ambícióink voltak, hogy az orvosok már a hét elején visszatérnek a kórházakba. De mivel az egészségügyi minisztérium adminisztratív szempontból egyáltalán nem volt felkészülve, attól tartok, hogy erre csak a hét második felében kerülhet sor" - mondta Kollár.

Ivan Uhliarik egészségügyi miniszter ezt cáfolta. "A mai nap folyamán az LOZ képviselői ellenőrizhetik a szerződéseket, és az orvosok hétfőn visszatérhetnek a munkába" - mondta,

AZ orvosok távozása miatt 16 kórházban van vészhelyzet, november 28. óta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?