A novemberi helyhatósági választások összköltsége 8 890 458 euró lesz. Ebből 7 465 708 eurót a Belügyminisztérium, 1 424 750 eurót pedig a Statisztikai Hivatal költségvetéséből különítenek el. Az összeget a helyhatósági választások szervezeti és technikai hátterének biztosításáról, illetve ennek menetrendjéről szóló javaslat tartalmazza, melyet tárcaközi egyeztetésre bocsátottak. A választásokra 2018. november 10-én, szombaton kerül sor.
A helyhatósági választások összköltsége csaknem 9 millió euró lesz
A Belügyminisztérium által biztosított összeget a választási bizottságok tagjainak és jegyzőkönyvvezetőinek díjazására, valamint a szavazólapok, információs anyagok és egyéb nyomtatványok kinyomtatására fordítják. A maradékból a választási bizottságok tevékenységét és a szavazóhelyiségek felszerelését biztosítják, továbbá a közrend fenntartását a választások napján. A Statisztikai Hivatal által biztosított összeget a választások eredményeinek feldolgozására fordítják.
A helyhatósági választásokon az a nagykorú lakos vehet részt, aki állandó lakhellyel rendelkezik az adott településen. Az állampolgárok jelöltként is indulhatnak a választásokon. Községi vagy városi képviselőjelölt lehet minden lakos, aki állandó lakhellyel rendelkezik az adott településen, és betöltötte a 18. életévét. Polgármesternek csak 25 év felett jelöltethetik magukat az állandó lakhellyel rendelkező lakosok.
A helyhatósági választás egyfordulós. Önkormányzati képviselők lesznek azok a jelöltek, akik az adott választókerületben a legtöbb szavazatot kapják. Polgármester lesz az a jelölt, aki az adott településen a legtöbb szavazatot nyeri el. Szavazategyenlőség esetén a törvény értelmében újra kell választani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.