A házi őrizet néhány bűncselekmény esetében is elrendelhető lesz

Pozsony |

A házi őrizet néhány bűncselekmény esetében is elrendelhető lesz, több ügyben is dönthetnek majd az egyes bírók, az életfogytiglanra ítéltek előtt pedig 25 letöltött év után megnyílik a feltételes szabadlábra bocsátás lehetősége. Mindez a büntető törvénykönyv módosító javaslatából következik, melyet hétfőn a parlament második olvasatba utalt.

 

A javaslat értelmében a jövőben gyakrabban alkalmaznák a büntetőeljárások keretében a videokonferenciák eszközét. A fogvatartottak már most is részt vehetnek a tárgyalásokon ilyen módon.

A társadalmi igényekre reagálva bevezetnék az egészségügyi dokumentáció hamisításának és módosításának bűncselekményét. A javaslat értelmében kiterjesztenék az elektromos karperec használatát is. Házi őrizet eszerint már nemcsak a legfeljebb öt év szabadságvesztéssel büntethető vétségek esetén lenne elrendelhető, hanem olyan bűncselekmények esetében is, amelyek négytől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.

A javaslat erősítené az egyesbírók hatáskörét is. A módosítás az Európai Parlament vonatkozó irányelveit követve kibővítené az Európai Unió pénzügyi érdekeinek károsításával, valamint a dohányáruval való illegális kereskedelemmel összefüggő bűncselekmények listáját.

Amennyiben a büntető törvénykönyv módosítását elfogadják, a változások 2019. augusztus 1-vel lépnek hatályba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?