Az orosz bíróság letartóztatott egy újságírót, aki élő adásban tiltakozott a háború ellen

Az orosz bíróság letartóztatott egy újságírót, aki élő adásban tiltakozott a háború ellen

Október 20-án, csütörtökön az orosz bíróság elrendelte Marina Ovszianyikova újságíró letartóztatását, aki élő adásban tiltakozott az ukrajnai háború ellen. Az újságíró, miután lányával együtt megszökött a házi őrizetből, elhagyta az országot.

A 44 éves újságíró márciusban az orosz állami televízió alkalmazottjaként élő adásban mutatott be egy tiltakozó plakátot Oroszország ukrajnai háborúja ellen. A plakáton ez állt: „Állítsák meg a háborút. Ne higgyenek a propagandának. Itt csak hazudnak Önöknek”. Az eset után a nőt őrizetbe vették, majd pénzbírsággal elengedték.

Ovszianyikova ezt követően egy kis időt külföldön töltött, ahol rövid ideig a Die Welt című német lapnál is dolgozott. Július elején azonban bejelentette, hogy visszatér Oroszországba, hogy megoldja a gyermekei felügyeleti jogával kapcsolatos vitát.

Az orosz bíróság augusztusban azzal vádolta Ovszianyikovát, hogy hamis információkat terjeszt az orosz fegyveres erőkről, és október 9-ig házi őrizetben volt. A vád egy júliusi tüntetéssel kapcsolatos, amikor az újságíró a Kremllel szembeni rakparton egy plakátot tartott a kezében, melyen Vlagyimir Putyin orosz elnököt gyilkosnak, katonáit pedig fasisztának nevezte. Ha elítélik Ovszianyikovát, tíz évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.

Ovszianyikovát az orosz belügyminisztérium október 3-án eltűnt személynek nyilvánította. Az újságírónő ezt követően kijelentette, hogy azért hagyta el az országot, mert ártatlannak tartja magát.

(noviny.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?