A hatalom utóíze

Nem dicsekvés, de remélem, nem is nagyon nagy szégyen, hogy életem során nem sok szlovák könyvet olvastam. Úgy is mondhatom, nem sok könyvet olvastam, amely szlovák nyelven jelent meg, mert például egy világirodalmi művet végigrágtam, a Zsivágót, amelynek megjelenése akkor itt nagy szenzáció volt. A Tatran Kiadó sorozatában jelent meg, az Aranyhomokon egymás kezéből kapkodtuk. A szlovák kötelező olvasmányok is elkerültek bennünket, sem az alapiskolában, sem a középiskolában nem erőltették ránk. Ha az előnyeit nézzük, nem olyan nagy baj, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek legelején, tehát az úgynevezett konszolidáció évei alatt bizony nem csupán az irodalmi mű megjelölésre érdemes könyvek jelentek meg; viszont a szerzők életrajzát és műveiket be kellett magolnunk, főleg ha nem akartunk megbukni az érettségi vizsgán. Magyarul, persze, olvastam szlovák irodalmat, de a fordítás mindig más.

Néhány héttel ezelőtt megakadt a szemem egy szerény, vékonyka, fekete borítójú könyvön. Mindig is vonzottak a karcsú kötetek, aki tömören képes megírni mondandóját, az éppen olyan mestere a szónak, mint aki végtelenített regényfolyamokat szül. Ladislav Mňačko: Ako chutí moc. Belelapoztam, hátha megtudom annak titkát, milyen a hatalom íze, miért is lehet, hogy aki egyszer úgy érzi, bár a legkisebb hatalom van a kezében, ő a császár. Hát még ha politikus az illető. Ráadásul a hatvanas években, amikor az újsütetű hatalmasok birtoklási vágya nemcsak határokat, hanem sem istent, sem embert nem ismert. A hatalom villa. Azoknak a villája, akik fogták, és jól kisajátították az állam vagy a párt nevében, ellopták azoktól, akik apáról fiúra örökölték. A hatalom szerető. Nem szerető feleség, mert a gyűrött, ráncos, őszülő asszonyt már nem lehet fogadásokra vinni, vele nem lehet reprezentálni, kell hát egy új, egy szőke, egy fiatal, aki egyszer még lefátyolozva is mutatós özvegy lesz. A hatalom erőszak. Nem akarsz közöst? Nem adod a földed? Nem lesz áram a faludban. Csak egy telefon, csupán egyetlen gombnyomás. A hatalom jelen. A múlt végképp eltörölve, származás, barátságok elfelejtve. A hatalom furcsa hinta. Száll, száll, egyre följebb, a magas ég felé, a felhők fölé, ahol mindig kék, nem libben vissza, s amikor mégis, akkor hirtelen, s akkor már igen nagy baj van, mert ez egyenlő a végső, menthetetlen zuhanással. A hatalom kártyavár. S nem annak egyetlen pöccintésén múlik, aki magának építi, mert annak elképzelése sincs arról, melyik pillanatban ki dönti el a sorsát. A hatalom önámítás. Aki éppen a bűvöletében él, nem akarja tudomásul venni, hogy tól ig tart, és sem a tól, sem az ig időpontját nem ő határozza meg. A hatalom hazugságok halmaza. Aki olvasta A hatalom ízét, tudja, hogy a hatalmas ember még azt a luxust sem engedheti meg magának, hogy egy egyszerű betegségben haljon meg. Akinek luxus volt az élete, legyen luxus a halála is, az adófizetők pénzéért kutya kötelessége. (Orvosi etikáról, esküről a hatalommal kapcsolatban épp olyan botorság beszélni, mint tisztességről.) Hatalomról akkor beszélhetünk, amikor eltűnik az emberi arc. A hatalom íze bizonyára édes, csak az utóíze keserű.

(Ladislav Mňačko nagyszerű regénye, fájdalom, ma is aktuális.)