A hárompárti koalíció egyelőre a parlament működését sem képes biztosítani

kollár matovič
Pozsony |

A kormányválság az SaS távozását követően sem enyhült, épp ellenkezőleg, a kormánypártoknak a parlament őszi ülésének a megnyitásához sincs elegendő képviselőjük. Míg a kormánypártok az SaS-t szeretnék jobb meggyőződésre bírni, a többi ellenzéki párt előrehozott választásokat követel.

A kisebbségbe szorult Heger-kormány az első főpróbáján megbukott, szerdán ugyanis második próbálkozásra sem sikerült megnyitni a parlament szeptemberi ülését. Az első próbálkozásnál csupán 64, a másodiknál 71 képviselő szavazott, ami nem volt elég az ülés megnyitásához. A szavazásnál sem az ellenzéki pártok, sem az SaS képviselői nem jelentkeztek be, ráadásul kormánypárti képviselők is hiányoztak. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök ezért jövő keddre (szeptember 20.) napolta el az ülést. A házbizottság ülésén az a megállapodás született, hogy a mai (szeptember 16.) ülésnap elmarad.

Heger meglepődött

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfőt meglepte, hogy a parlament szerdán nem volt határozatképes. Az ülés megnyitása során számított az SaS-es képviselők támogatására. Mint elmondta: megegyeztek. Szerinte olyan javaslatok vannak második olvasatban, amelyeket a koalíció még az SaS-szel együtt támogatott. „Megegyeztünk a koalíción belül, hogy ezek a javaslatok a kormányon és a parlamenten is átmennek” – hangsúlyozta a kormányfő. A parlamentnek például Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának támogatását kellene megvitatnia, továbbá a gázvezetékek megadóztatására vonatkozó javaslatot, valamint a Főügyészséggel és a Btk. 363-as paragrafusával kapcsolatos módosító javaslatokat. Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter arra szólította fel a parlamenti képviselőket, hogy mielőbb kezdjenek el tárgyalni, és hagyják jóvá Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. „Az utolsó öt ország egyike vagyunk, amely ezt még nem ratifikálta. Ez már kezd nagyon rosszul kinézni. Rendkívül fontos, hogy ne csináljunk szégyent az országnak” – hangsúlyozta a miniszter.

Az SaS „méricskél”

„Az SaS képviselői nem segítettek megnyitni szerdán a parlament ülését, mert fel akarták mérni, hogyan képzeli el a koalíció a kormányzást” – jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke, parlamenti képviselő. Ha jövő kedden (szeptember 20.) sem sikerül megnyitni az ülést, az SaS rendkívüli ülés összehívását fogja kezdeményezni, melyen a legfontosabb kérdések kerülnének terítékre, például Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának megvitatása és az energetikai válság. Sulík meglepőnek nevezte, hogy a kormánypártok közül senki nem akart velük tárgyalni. Feltette a kérdés, megéri-e mindez nekik csak azért, hogy Igor Matovič (OĽaNO), aki „hozzánőtt a székéhez”, pénzügyminiszter maradjon. Hozzátette, ha nem sikerül megegyezni a rendkívüli ülés összehívásában, az SaS végül segít megnyitni a rendes parlamenti ülést, mert nem akarja huzamosan blokkolni a törvényhozás munkáját. Sulík elmondta, az SaS támogatni akarja a lakosság megsegítését célzó törvényeket, de ezekről tárgyalni kell. Felszólította az OĽaNO-t és a kormánykoalíciót, hogy ha meg akarnak egyezni valamiről, az SaS készen áll a tárgyalásra. Az SaS megerősítette azt is, hogy Igor Matovič leváltását fogja kezdeményezni, néhány napon belül elkészül az erre vonatkozó javaslatuk. Sulík szerint bele kell foglalni az Alkotmányba a parlament feloszlatásának lehetőségét, hogy a képviselők lerövidíthessék a megbízatási ciklust.

„Az OĽaNO azonnal kész tárgyalni az SaS-szel” – jelentette ki Michal Šipoš, a párt frakcióvezetője. Hozzátette, nem érti az SaS azzal kapcsolatos kijelentéseit, hogy nem igyekeztek tárgyalni vele. Azt állítja, kedden este (szeptember 13.) találkozót kért a párttól, amire Richard Sulík, az SaS elnöke azt válaszolta, hogy készek tárgyalni. Šipoš bírálta az ellenzéket és az SaS-t, amiért szerdai obstrukciójukkal megbénították a parlamentet, holott jelen voltak az ülésteremben. Megengedhetetlennek nevezte, hogy „a lakosság az ellenzék túszává váljon ilyen helyzetben, amikor segítségre van szüksége”. A parlamenti obstrukciót Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí elnöke is bírálta. „A parlamenti kép-viselők kiváló fizetést kapnak, és arra tettek esküt, hogy az embereket fogják szolgálni, az emberek érdekei szerint járnak el. Vajon milyen állampolgári érdek az, hogy a parlament képtelen legyen törvényeket elfogadni és segíteni az embereken csak ezért, mert egyes képviselők úgy döntöttek, nem fognak dolgozni, hanem politizálgatnak és obstrukcióhoz folyamodnak?” – tette fel a kérdést Remišová. Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter azt várja, hogy a parlament jövő héten már határozatképes lesz.

Előrehozott választások?

„A kormánykoalíció még a parlamenti ülés megnyitásához szükséges összes képviselőjét sem képes biztosítani. A megoldást az előrehozott választások jelentik” – állítja Peter Pellegrini független képviselő, az ellenzéki Hlas elnöke, arra szólítva fel a parlamenti pártokat, hogy támogassák a Sme rodina által kidolgozott alkotmánymódosító javaslatot, amely lehetővé tenné az előrehozott választások kiírását. Ezt követően szerinte tárgyalóasztalhoz kellene hívni a politikai pártokat, hogy megegyezzenek az előrehozott választások időpontjában. Az emberek megsegítésével kapcsolatban megjegyezte: a kormányzás a kormány dolga. „Van kormányunk, hát kormányozzon. Ne zsaroljanak bennünket, hogy fenntartsuk Heger és Matovič kormányát. Ha a kormányfő nem tud kormányozni, akkor mondjon le” – vallja Heger. Pellegrini el tudja képzelni, hogy az SaS-szel tárgyaljon Igor Matovič pénzügyminiszter leváltásáról.„A Smer azt fogja javasolni, hogy szeptember 20-án a parlament ülésén első pontként az előrehozott választást lehetővé tevő alkotmánymó-dosításról tárgyaljanak” – jelentette ki Robert Fico pártelnök. Ha nem módosítják elvárásai szerint az ülés programját, ellenzéki obstrukciót helyezett kilátásba. A Smer ragaszkodik az előrehozott választás kihirdetéséhez, a jelenlegi helyzetben ezt tartja az egyetlen demokratikus megoldásnak.

A parlamenten kívüli Szövetség szerint a parlament akadályoztatása megmutatta, hogy Heger kormánya képtelen kisebbségben kormányozni. „A kormányfő és a koalíció vezetőinek az egész nyár a rendelkezésükre állt arra, hogy kitalálják, mit kezdjenek az energiaválsággal, a magas rezsiköltségekkel és a csődbe jutott vállalatokkal. És arra is elég idejük volt, hogy a javaslataik elfogadásához elegendő szavazatot biztosítsanak a parlamentben” – közölte a párt, amely szerint Szlovákiának sürgősen meg kell találnia a választási ciklus lerövidítésének a törvényes módját, és ki kell írni az előrehozott választásokat.

(TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?