A hangfelvételek lejátszásával folytatódik Dobroslav Trnka tárgyalása

Dobroslav Trnka
Pozsony |

A hangfelvételek lejátszásával folytatódik a Gorilla-ügyben megvádolt Dobroslav Trnka ügyének tárgyalása a Pozsony I. Járásbíróságon.

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze közhivatalnoki jogköreivel való visszaélés miatt emelt vádat Dobroslav Trnka ellen.

Martin Krakovský, a vádlott ügyvédje kijelentette, a felvételek tartalma nem köthető a védencéhez. „Dobroslav T.-t nem említik, és önök is hallhatták, hogy egészen mások hangját lehet hallani" – mondta. Arra is rámutatott, hogy a felvételek törvénytelen módon készültek.

„Ezeket a felvételeket soha nem azonosították az eredetivel, az úgynevezett ITP Gorillával" – mutatott rá az ügyvéd, és hozzátette, ő nem hallotta a hangfelvételt. Úgy fogalmazott, addig nem lehet a lejátszott felvételek hitelességéről beszélni, amíg össze nem hasonlítják őket az eredetivel.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója arra a következtetésre jutott, hogy a főügyészség korábbi vezetője nem indított eljárást minden bűncselekményben, ami a tudomására jutott.

A rendőrség tájékoztatása szerint Dobroslav Trnka egy hangfelvételt vett át Marian Kočner üzletembertől, a felvételen üzletemberek, politikusok és az állami szervek képviselőinek beszélgetése hallható, amely kapcsán több, főként korrupciós bűncselekmény gyanúja merült fel. A felvétellel egyes források szerint Jaroslav Haščák pénzembert zsarolta Dobroslav Trnka és két másik személy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?