A gyermeki agresszióról pszichológusi szemmel

Mi vezethet odáig, hogy 16 éves gyermekek egy náluk 5 évvel fiatalabb kislányt bántalmaznak? Honnan eredhet az efféle agresszió?

Konkrétan nehéz megmondani, mi lehet az, ami efféle agressziót vált ki. Mivel az emberek a frusztrációra agresszióval válaszolnak, elsősorban informálódni kell az előzményekről: volt-e valamilyen előzetes konfliktus a gyermekek között, milyen a kapcsolatuk a bántalmazottal, és milyen a kapcsolat a bántalmazó csoport tagjai között. Az emberek az agresszióval mindig valamilyen jutalmat szeretnének elérni, legyen az tárgyi jutalom, például megszereznek valamit a bántalmazottól, vagy csoport általi megerősítés, vagyis hogy mennyire figyelnek a csoport tagjai egymásra, mennyire biztatják a másikat, mennyire reagálnak tetteikre.

Ez a fajta agresszió összefüggésben lehet valamilyen gyermekkori traumával, vagy a nem megfelelő neveléssel?

A nem megfelelő, elutasító, rideg, számonkérő nevelés teljes mértékben hozzájárulhat az agresszív megnyilvánuláshoz, mindemellett a gyakori gyermekkori családi erőszak átélésének hatására is megjelenhet az „agresszív viselkedés elfogadható” sémája, vagyis, hogy az agresszió elfogadható.

Egy teljesen átlagos, nyugodt családi környezetben is ilyen agresszívvá válhat a gyermek?

Az is előfordulhat, hogy egy átlagos, nyugodt környezetből származó gyermek agresszív, viszont nem tudhatjuk, mi számít az adott család számára nyugodtnak és átlagosnak. A szülő által „normálisnak” gondolt megnyilvánulások okozhatnak sérelmeket a gyermekben, amelyeket a saját módján orvosol. Az agresszivitástól mentes családban is előfordulhat számos nevelésből adódó kórkép, például nárcisztikus és egyéb személyiségzavarok, mindemellett a kortársak hatása is kiemelkedően fontos lehet, és ez csupán néhány szempont a sok közül, amelyet figyelembe lehet venni.

Mit gondol, mekkora szerepet játszhat a közösségi média a gyermeki agresszióban? Valóban igaz, hogy amióta felbukkant a közösségi média, azóta a gyerekek egyre bátrabban nyúlnak erőszakos módszerekhez a társaikkal szemben?

A közösségi média nagyban befolyásolja a gyermekek viselkedését, de nem mondhatjuk, hogy a média az elsődleges okozója az agressziónak. Önmagában nem kezelhetjük befolyásoló tényezőként, viszont más hatásokkal együtt megfigyelhetjük a következményeit. A közösségi média olyan módon hathat a felhasználókra, hogy az online tér egyfajta védőpajzsot biztosít, értem ez alatt azt, hogy az emberek nem szemtől szemben nyilvánítanak véleményt, s ha mégis, akkor az történhet akár álnéven, ezzel megerősítve a biztonságérzetüket. Könnyebb a háttérből kritizálni, gúnyolódni, megalázni másokat, akár névtelenül, egy kattintással elindíthatóak viták, amelyekbe mások is sokkal könnyebben becsatlakoznak. Könnyebb agressziót szítani, társakra találni, mások ellen fordulni, nem beszélve a provokatív médiatartalmak gyártásáról, megalázó képek és videók készítéséről. Talán ilyen módon bírhat a közösségi média hatással a felhasználókra.

Mire kell odafigyelniük a szülőknek, hogy elkerülhessék, hogy a gyermekük bántalmazza a többieket? Vannak valamiféle jelek, amelyek alapján arra lehet következtetni, hogy a gyermekben sok az elfojtott düh és frusztráció?

A szülők elsődleges feladata a nevelés, amelynek minősége a gyermek egész életét meghatározza. Megfelelő nevelési stílussal egy felnőttként adaptívan működő személyről beszélhetünk. A gyermekekre minden életkorban figyelni kell, még a kamaszkorban is, amikor a szülők már azt gondolnák, hogy gyermekükre nem kell annyira vigyázniuk, mint kicsi korukban. A kamaszok ekkor még formálhatók a szülők által. Éreztetni kell velük, hogy a szülőkkel bármi megbeszélhető, és nemcsak gyermekként kezelendők, hanem értelmes, önálló gondolatokkal rendelkező személyekként. A megfelelő kommunikációval elkerülhető számos probléma, értem ez alatt az agresszivitásra való hajlamot. A szülők értesülhetnek gyermekük érzelmeiről, vagy akár arról, hogy barátaik milyen hatással vannak rájuk. Egy szülő a beszélgetések során számos információhoz juthat: a gyermek dühös vagy frusztrált szava járása, agresszív kifejezések, vádak, sérelmek a kortársaik iránt, illetve a fizikai jelek, mint a folyamatos mozgás vagy a beszéd közbeni arckifejezés nagyon sokat elárulhat a gyermekről. A leginkább szembetűnő fizikai jelek egyébként máskor is megfigyelhetők: a gyermek zavart, inkább szeretne egyedül lenni, hirtelen haragú, indulatos, esetleg eltör, eldob tárgyakat.

Mi a helyzet a másik oldallal, vagyis azokkal a szülőkkel, akiknek a gyermekét bántalmazzák? Ők hogyan segíthetnek feldolgozni a gyereküknek a bántalmazás miatti traumát? Mit lehet olyankor tenni, ha a szülő sejti, hogy bántalmazzák a gyerekét, de a gyerek nem akar beszélni róla?

Nagyon nehéz észrevenni, ha egy gyermeket bántalmaznak. Ezek a gyermekek visszahúzódóak, elkerülik a szülőkkel való kontaktust, legyen szó akár fizikai vagy mentális abúzusról. Amint a szülő észreveszi a lehetséges jeleket, beleértve a sérülések látható nyomait, vagy a megváltozott viselkedést, nyitnia kell a gyermek felé, mert minél hamarabb kezelik a problémát, annál kisebb sérüléseket okozhat a gyermekben. Azoknál a gyermekeknél, akiknél kezdeti bántalmazás jelenik meg, még könnyebben orvosolható a probléma, bár ez is sokban függ a gyermek személyiségétől, egyedi jellemzőitől. A szülő támogatásával, a biztonságérzet nyújtásával nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermeke megfelelően birkózzon meg a nehézségekkel. Viszont egy komoly bántalmazás esetében, ahol komolyabb trauma lép fel, nem elegendő a szülő hozzáértése. Fontos a megfelelő szakemberrel való együttműködés, mert, bár a szülő gondolhatja, hogy képes támogatni és segíteni gyermekét, mindenképp fel kell mérni, hogy a bántalmazás milyen sérüléseket hoz magával, nem beszélve arról, hogy a családi viszonyoktól függően sok gyermek idegen, semleges fél jelenlétében sokkal könnyebben nyílik meg, és osztja meg gondolatait.