A gondozói bérekre várnak

Komárom. Komáromi járás településeinek polgármesterei tegnap a járási hivatalban néhány kivételtől eltekintve aláírták az építési engedélyeztetési eljárások delimitálásáról szóló jegyzőkönyveket.

Komárom. Komáromi járás településeinek polgármesterei tegnap a járási hivatalban néhány kivételtől eltekintve aláírták az építési engedélyeztetési eljárások delimitálásáról szóló jegyzőkönyveket. Két polgármester, az ógyallai és a naszvadi máig kért haladékot a jegyzőkönyvek áttanulmányozására, hárman pedig – egyéb elfoglaltság miatt – nem jelentek meg. Úgy tűnik azonban, senki sem távozott elégedetten a tegnapi összejövetelről, hiszen a járási hivatal összesen hat személy bérkeretét és járulékos kiadásait tudta elosztani a 41 település között. „Hivatalunkban ezt a munkát eddig hat személy végezte, így ez volt a kiindulási alap – magyarázta Békési Péter, a járási hivatal február elsején kinevezett elöljárója. – A legtöbb településre alig 0,1-0,2 bérnek megfelelő keret jutott, tehát több községnek közösen kell alkalmaznia egy munkaerőt az engedélyek kiadásával összefüggő feladatok végzésére.” Marcelháza például Heténnyel, Virttel és Dunaradvánnyal közösen alakít ki ügyfélfogadást, de mint Keszegh Bélától, Marcelháza polgármesterétől megtudtuk, a négy község mindössze 0,32 munkahelyet delimitált. A polgármesterek nehezményezték, hogy a községi számlákra még nem érkezett meg a gondozói szolgálatot végzők bére. Békési Péter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a pénzcsomag már február elején a járási hivatal számláján volt, ám a kerülettől csak a múlt hét végén kapták meg a kifizetést engedélyező határozatot. Reményei szerint a községek számlájára még e hét folyamán megérkezik az első negyedévre előirányzott összeg. Hogy az építési engedélyeztetéssel összefüggő jogkörökhöz a községek mikor kapják meg az anyagiakat, nem tudta megmondani. Az anyagiakat a pénzügyminisztériumnak kell átutalnia a jegyzőkönyvben szereplő összegnek megfeleően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?