Robert Fico (Smer) miniszterelnök Brazíliába utazik hivatalos látogatásra. A külföldi munkalátogatás fő témája a gazdasági együttműködés és a béketerv lesz - válaszolta a kormányfő a parlament hagyományos csütörtöki kérdések órája alkalmával Igor Valek (Smer) koalíciós képviselő kérdésére.
A „gazdasági együttműködés” és a „béke” lesz Fico brazíliai útjának fő témája
„A brazíliai látogatás illeszkedik a szuverén szlovák külpolitika koncepciójába, amely a világ mind a négy égtája felé orientálódik. Nem kirándulásról van szó” – jelentette ki Fico, és hozzátette, vasárnap (december 8.) éjszaka indul, és csütörtökön (december 12.) tér haza.
A gazdasági együttműködés keretében az egykori Csehszlovákia és a latin-amerikai országok közötti jó kapcsolatokra szeretne építeni. A kormányfő bejelentette, hasonlóan, mint a dél-koreai vagy a kínai utazás alkalmával, nagyszabású üzleti missziója is van a delegációnak. Fico úgy véli, a kölcsönös kapcsolatok fejlesztését elősegíti a Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnökkel való személyes ismeretsége is.
„Egy nagyon fontos témáról is szeretnék beszélni a brazil elnökkel, ez pedig a békeprogram. Létezik egy kínai-brazil béketerv, a békepártiak csoportja az ENSZ-ben, amelyhez Szlovákia is csatlakozik” – mondta Fico, és hozzátette, ennek a tervnek egyes részeit ki lehetne használni az ukrajnai békés megoldás megteremtésére.
Szerinte a kormány az elmúlt egy év alatt megmutatta, hogy reális a világ mind a négy égtája felé orientálódó külpolitika, és lehet építeni rá. „Igen, EU- és NATO-tagok vagyunk, teljesíteni akarjuk a tagságunkkal járó kötelezettségeinket. De veszélyes mozgásokat lehet látni ezekben a szervezetekben” – jelentette ki a miniszterelnök, és hozzátette, felmerülhet például az unióban az adóharmonizáció, és más politikai kérdések is, és az országoknak el kell dönteniük, hogyan viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.