Közélet

A földrendezést is uniós pénzből oldanák meg

Pozsony | Veronika Remišová (Za ľudí) befektetésekért és régiófejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes hétfőn bemutatta a következő költségvetési időszakra vonatkozó EU-s támogatások felhasználási tervét. A Munkáltatók Szövetsége (AZZZ SR) több szervezettel kiegészülve közben arra hívta fel a figyelmet, hogy az uniós forrásokat a földrendezési reform elindítására kellene felhasználni.
Nagy Roland

2020. szeptember 8. 07:30

földrendezés
Hétfőn bemutatták az uniós támogatások szétosztásának tervét. A szakértők szerint éppen az EU-s forrásokat kellene felhasználni egy átfogó földrendezési reform végrehajtására, amit így akár 10 év alatt is le lehetne rendezni. A mezőgazdasági tárca azonban szkeptikus az időponttal kapcsolatban.  - TASR-felvétel

Szlovákia az utóbbi években nem használta fel hatékonyan az uniós támogatásokat. Veronika Remišová hivatala nemrégiben arról számolt be, hogy az előző, 2014-től 2020-ig terjedő költségvetési időszakban az uniós támogatások mindössze 33 százalékát, vagyis egyharmadát költöttük el.

Éppen ezért is nagyon fontos, hogy a következő költségvetési időszakban, vagyis 2021-től 2027-ig az egyes minisztériumok a lehető leghatékonyabban használják fel az elérhető uniós pénzeket. Ennek érdekében a befektetésekért felelős minisztérium kidolgozott egy átfogó tervet.

13 milliárd

Remišová elmondta: egyelőre még nem végleges az összeg, amit Szlovákia igényelhet a következő uniós költségvetésből, hiszen az Európai Parlamentnek még jóvá kell hagynia a költségvetési tervezetet, de az előzetes becslések szerint az ország körülbelül 13 milliárd euróval gazdálkodhat majd.

Ebbe azonban nem tartozik bele az úgynevezett gazdasági helyreállítási alapból (RRF) érkező támogatás, amelyet az Európai Bizottság azzal a céllal fogadott el, hogy az egyes tagállamokban segítsen felszámolni a koronavírus-járvány következményeit. Remišová hangsúlyozta, hogy ennek a felhasználása elsősorban Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminiszter kompetenciái közé tartozik, az ő hivatala pedig az úgynevezett „klasszikus uniós támogatásokért” felel. Ennek ellenére a két tárca intenzíven tárgyal egymással, hogy a két különböző anyagi forrást a lehető leghatékonyabban költsék el.

Veronika Remišová
Veronika Remišová (Za ľudí) befektetésekért és régiófejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes - TASR-felvétel

Öt prioritás

Az említett 13 milliárd eurót a tárcavezető 5 fő cél elérésére szeretné felhasználni. Ezek közé tartozik a szlovák közigazgatás és a felsőoktatási intézmények digitalizációja, a környezetbarát megoldások támogatása, a vasúthálózat és a hiányzó autópályák kiépítése, a munkahelyek megtartása, valamint az elmaradt régiók fejlesztése. Hogy az egyes célok elérésére hogyan osztja szét a minisztérium az uniós támogatásokat, Remišová csak a végleges összeg ismeretében szeretné elárulni.

Hozzátette: az egyes prioritások részleteit az elkövetkező hetekben mutatja be. Előtte azonban még egy konferenciasorozatot rendezne, melyen az egyes szakterületek képviselőivel vitatná meg a legfontosabb kérdéseket. A teljes terv így várhatóan 2021 tavaszán lesz kész.

„Az általunk előkészített terv nemcsak a mi kormányunkat érinti, hanem a következőt is. Ezért is fontos, hogy a lehető legszélesebb támogatást harcoljuk ki”

– magyarázta a miniszter.

A Hlas bírál

Richard Raši (Hlas), a korábbi befektetésekért felelős miniszterelnök-helyettes tegnapi sajtótájékoztatóján bírálta a minisztert.

Richard Raši
Richard Raši - TASR-felvétel

Elmondása szerint Remišová hivatala, vagyis a befektetési, régiófejlesztési és informatizációért felelős minisztérium létrehozása során több adminisztratív hibát is elkövettek, aminek következtében az intézmény nem a hatályban lévő törvényekkel összhangban jött létre. Raši úgy véli, fennáll a veszély, hogy Szlovákia végül semmit sem használhat fel az uniós támogatásokból.

„Képzeljék csak el, hogy az egyik sikertelen igénylő panaszt nyújt be, hogy egy olyan minisztérium utasította el a projektjét, amely igazából törvénytelen módon jött létre. Amennyiben a bíróság igazat adna neki, megkérdőjelezhetővé válna az uniós támogatásokért felelős legfőbb hivatal”

– hangoztatta a Hlas parlamenti képviselője.

Remišová szerint Rašit főként az zavarja, hogy már nem ő ül a miniszteri székben.

„Raši úr biztosan sajnálja, hogy ezeket a milliárdokat nem ő és a barátai fogják szétosztani, ráadásul olyan módszerekkel, amelyeket már mindannyian ismerünk. Jelenleg éppen olyan botrányokkal kapcsolatban zajlanak rendőrségi nyomozások, melyek összefüggnek az uniós támogatásokkal”

– mondta a Za ľudí elnöke.

A földrendezés kérdése

Az uniós támogatások szétosztásával kapcsolatban felmerültek olyan témák is, amelyek már évek vagy évtizedek óta megoldatlanok az országban. Ezek közé tartozik a földrendezés is, amely tulajdonképpen az önálló Szlovákia megalakulása óta fontos politikai kérdés, átfogó reformot azonban még mindig nem sikerült elfogadni. Most egy ilyen javaslattal állt elő a Munkáltatók Szövetsége (AZZZ SR), amelyet a Geodéták és Kartográfusok Munkáltatói Szervezetével (ZZGK), a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásával (ZMOS) és a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamarával (SPPK) együttműködve hoztak létre. Elmondásuk szerint a tulajdoni viszonyok teljesen átláthatatlanok az országban, ami egyrészt annak a következménye, hogy a kataszteri hivatalokban gyakran 100 évnél is régebbi térképekkel és adatokkal dolgoznak. A szakemberek szerint így nem is csoda, hogy a telekhatárokat gyakran nem képesek egyértelműen meghatározni.

Mindezek megoldására javasoltak egy komplex reformcsomagot, melynek megvalósításához nagyjából 1 milliárd euróra lenne szükség, amelyet a szakértők szerint az EU-s pénzügyi forrásokból is lehetne finanszírozni. Ennek köszönhetően jelentősen rövidülhetne a földrendezés kérdése. Az előző kormány idején a mezőgazdasági tárca úgy saccolta, hogy a telekrendezés akár 30 évig is eltarthat, a szakértők szerint azonban ez az idő akár a felére, vagy a harmadára is csökkenthető.

Legjobb esetben is 20 év

A mezőgazdasági tárca azonban a Denník N napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a földrendezés a legjobb esetben is csak 20 év alatt hajtható végre. A minisztérium sajtóosztálya hozzátette, hogy intenzíven dolgoznak az előző kormány által elkezdett telekrendezésen. Szlovákiában jelenleg 3103 olyan kataszteri terület van, ahol nem rendezték a tulajdoni viszonyokat. A tárca azzal számol, hogy évente 120 kataszteri területen lesznek képesek rendet tenni.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
cigi

Februártól jócskán drágul a cigaretta

antigénteszt

Megszüntette mintavételi pontjait a tűzoltóság

Peter Pellegrini

Pellegrini állítja, soha nem kért semmit Jankovskától Kočner érdekében

Szenc

„Szeretnének visszatérni az iskolábaˮ

Richard Raši

Raši: Ha Jankovská beismerő vallomást tett, vállalnia kell a felelősséget

Komárom

Játék az oktatásban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.