A fogyasztóvédelemről tárgyal a parlament

Pozsony |

<p>A magasabb szintű fogyasztóvédelemről is tárgyalnak ma a parlamentben. A igazságügyi minisztérium javaslatára módosítanák a Polgári Törvénykönyvet. A tárca ezzel az előnytelen adásvételi szerződések következményeit szeretné kiküszöbölni.</p>

Ha elfogadják a törvényt, akkor 2010 márciusától az angolszász jogban elterjedt precedensjoghoz hasonlatos gyakorlat lép életbe. A törvény kimondaná, hogy ha egy adásvételi szerződést a bíróság jogerős ítélettel elfogadhatatlannak minősített, akkor az adott cég azt a továbbiakban más személyek esetében sem alkalmazhatja. "Az emberek többsége nem szeret pereskedni. Ismereteink szerint inkább kifizetik az erkölcsileg kétséges követeléseket is egy adott cégnek, csak hogy nyugtuk legyen" - mondta Anna Vitteková, az igazságügyi minisztérium államtitkára. Viszont mindig akad egy személy,a ki hajlandó pereskedni, s így a jövőben az ő perének ítélete az alacsonyabb jogtudatú, vagy éppen vékonyabb pénztárcájú ügyfelekre is vonatkozna.

Például, ha valaki pert nyerne, melynek ítéletében kimondanák, hogy egy szerződésbe foglalt büntetőkamat túl magas, akkor azt a cég a továbbiakban másokkal szemben sem alkalmazhatná.

"Meggyőződésem, hogy ez a jogszabály nagyban megkönnyítené az állampolgárok életét" - mondta Vitteková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?