A figyelmetlenség okozza a legtöbb balesetet

kerékpár baleset
Pozsony |

Hosszú évek után nem a gyorshajtás, hanem a sofőr figyelmetlensége miatt történt a legtöbb közúti baleset – derül ki az Országos Rendőrfőkapitányság által tegnap közzétett féléves baleseti statisztikákból. A rendőrség szerint a nyári hónapokban jelentősen megnő a forgalom az autópályákon és gyorsforgalmi utakon, ami számos kockázattal jár.

Az év első hat hónapjában összesen 6432 közúti baleset történt, ami az előző év ugyanazon időszakával összehasonlítva 62 esettel kevesebb. Több volt a súlyos sérült, de 11 személlyel kevesebb halt meg az utakon.

„Ami a baleset okozóinak gépkocsitípusát illeti, egy érdekes változás történt, kevesebb személyautó és teherautó sofőrje okozott balesetet, ám megugrott a kerékpározók és motorbiciklizők okozta karambolok száma. A legjobb eredményt az autóbuszok sofőrjei érték el, egyetlenegy balesetet sem okoztak” – közölte Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Azt, hogy a kerékpározók okozta balesetekhez mennyire járult hozzá az ittasság, a rendőrség nem tette közzé. Az országban 2017 januárjától törölték a biciklizőkre vonatkozó zéró tolerancia elvet; lakott területen, valamint kijelölt kerékpárutakon 0,5 ezrelék a megengedett határérték.

Míg az előző években a gyorshajtás miatt történt a legtöbb közúti baleset, 2018 első hat hónapjában kétezerrel több karambol történt azért, mert a sofőr nem szentelt kellő figyelmet a gépjármű vezetésének. Így második helyre került a gyorshajtás, harmadik helyre a helytelen megfordulás vagy tolatás, a negyedikre a követőtávolság be nem tartása, illetve a kereszteződésen való helytelen áthaladás.

Bár a nyári hónapokban csökken a városokban a forgalomsűrűség, a gyorsforgalmi utakon és autópályákon viszont a megszokottnál több autó közlekedik. Több a külföldi és a kezdő sofőr, illetve az olyan gépjárművezető, aki csak ritkán szokott volán mögé ülni. „A balesetek gyakori oka, főleg ebben az időszakban, a fáradtság. Kevés sofőr tudatosítja, hogy a vonatkozó törvények szerint tilos fáradtan a volán mögé ülni. Emiatt az év első hat hónapjában 72 sofőr karambolozott” – fűzte hozzá Baloghová azzal, hogy a következő hónapokban folytatják a gyakori közlekedésbiztonsági akciókat, főleg a fesztiválok és egyéb nyári rendezvények környékén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?