A dél-szlovákiai orvosok arra kérik a lakosságot, hogy oltassák be magukat

oltás

Már 178 dél-szlovákiai orvos csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, amelyben a vakcina beadatására kérik az oltatlan személyeket. 

A magyarlakta régiókban tevékenykedő egészségügyi dolgozók a felhívásukban azt írják, megértik, hogy sokan hezitálnak, hiszen a közösségi médiában számos téves információ kering a vakcinákról, ugyanakkor az ő álláspontjuk egységes.

A kezdeti fenntartások után szakmai körökben ma már sehol sem vita tárgya az oltás fontossága. Tények, kutatási eredmények tömege áll mögöttünk a világból, ezt támasztják alá mindennapjaink tapasztalatai is. Ma már csak elenyésző számú kolléga hiszi az ellenkezőjét. Kérjük Önöket, akik eddig még nem oltatták be magukat, hogy ezt mielőbb tegyék meg!

– olvasható a felhívásban.

A felhíváshoz az alábbi e-mail-címen csatlakozhatnak az egészségügyi dolgozók: [email protected].

Érdekes

A teljes felhívás szövege:

Tisztelt polgártársaink!

A Dunaszerdahelyi, Komáromi, illetve más magyarlakta járásokban dolgozó orvosokként fordulunk Önökhöz.

Többen közülünk ott voltak és látták, mi történt a járási kórházak koronavírusos betegeket ápoló osztályain, másokat ugyanez közvetve érintett. A dunaszerdahelyi kórház tömve volt koronavírussal fertőzött tüdőgyulladásos betegekkel, akiket alig tudtunk elhelyezni. Rengeteg páciensünk, ismerősünk távozott az élők sorából, mások pedig sokat szenvedtek a betegség miatt.

A pandémia egyes hullámainak, különösen a mostani, harmadiknak a további vesztesei viszont azok a nem koronavírusos betegek is, akik a telített és túlterhelt kórházak miatt nem jutottak vagy jutnak kellő egészségügyi ellátáshoz akár más szakterületen sem.

Megértjük, hogy sokan hezitálnak az oltást illetően, ugyanis rengeteg különböző információ ér bennünket nap mint nap. Sok alaptalan tévhit kering a közösségi hálókon, amelyek összezavarják az embereket. Szeretnénk viszont leszögezni, hogy a mi véleményünk egyértelmű és egységes! Bízzanak bennünk! A kezdeti fenntartások után szakmai körökben ma már sehol sem vita tárgya az oltás fontossága. Tények, kutatási eredmények tömege áll mögöttünk a világból, ezt támasztják alá mindennapjaink tapasztalatai is. Ma már csak elenyésző számú kolléga hiszi az ellenkezőjét. Kérjük Önöket, akik eddig még nem oltatták be magukat, hogy ezt mielőbb tegyék meg!

A Dunaszerdahelyi és a környező járásokban élők átoltottsága jobb az átlagnál, amit tükröz a kórházban ápolt esetek alacsonyabb száma is. Ahhoz viszont, hogy az életünk és a kórházi ellátás is a régi üzemmódba kerüljön, ez az átoltottság nem elegendő. Ráadásul, a kórházban ápoltak néhány kivételtől eltekintve mind oltatlanok, és sajnos naponta látunk közülük 40-50 éveseket is lélegeztetőgépen. A tapasztalatok alapján az új vírusvariáns szokatlanul súlyosan érinti az oltatlanok fiatalabb korosztályát is.

Higgyék el, nem beszélünk mellé, ezért szeretnénk ismételten kérni Önöket, hogy legyenek körültekintőek, és tegyék meg ezt az apró lépést magukért és másokért!

Nagyon sokan Önök közül ismernek bennünket személyesen, és tudniuk kell, hogy fontos számunkra az Önök egészsége és élete!

Érdekes

A listát aláírók névsora:

prim. MUDr. Almási Jozef PhD. ortopédus

doc. MUDr. Czakó Ladislav PhD. szájsebész elöljáró

prim. MUDr. Fekete Ladislav hematológus

prim. MUDr. Horváth János belgyógyász, kardiológus

prim. MUDr. Horváth Zoltán MPH baleseti sebész

prim. MUDr. Königsmarková Eva rehabilit

prim. MUDr. Laczkó Balázs aneszteziológus, intenzivista

prim. MUDr. Nagy Vidor fül-orr-gégész

prim. MUDr. Piros Kovács Ildikó radiológus

prim. MUDr. Rácz Gabriel nefrológus

prim. MUDr. Radi Enikő hematológus

prim. MUDr. Rajzák Edit gyerekorvos

prim. MUDr. Schwarz Juraj szülész-nőgyógyász

prim. MUDr. Varga Igor baleseti sebész

prim. MUDr. Vermes Andrej neurológus

MUDr. Almási Tomáš általános orvos

MUDr. Almásiová Gabriella gyerekorvos

MUDr. Ambrus Richard ortopédus

MUDr. Angst Svetozár gyerekorvos, immunológus-allergológus

MUDr. Bakaiová Hedviga általános orvos

MUDr. Balázs Ferenc kardiológus

MUDr. Baláž Ján szülész-nőgyógyász

MUDr. Balážová Vlasta pneumológus

MUDr. Bálintová Sylvia általános orvos

MUDr. Barusz Ernő belgyógyász

MUDr. Barusz Henrietta általános orvos

MUDr. Benkóczki Judit általános orvos

MUDr. Bese László neurológus

MUDr. Bitterová Bibiana általános orvos

MUDr. Bódi Gabriella hematológus

MUDr. Bodor István aneszteziológus, intenzivista

MUDr. Bognár Éva endokrinológus

MUDr. Böhmová Vilma sebész

MUDr. Bóna Szilárd neurológus

MUDr. Borbély Anikó aneszteziológus, intenzivista

MUDr. Budayová Beata szülész-nőgyógyász

MUDr. Bulajcsík Ferenc általános orvos

MUDr. Cordasová Natália radiológus

MUDr. Csala Lajos id. kardiológus

MUDr. Csala Lajos ifj. kardiológus

MUDr. Csambálová Mária neurológus

MUDr. Csánó Erika általános orvos

MUDr. Csideyová Fodorová Agneša általános orvos

MUDr. Csókás-Hamerlik Erzsébet belgyógyász

MUDr. Csölle Erika belgyógyász

MUDr. Csoltková Katarína infektológus

MUDr. Csörgő Péter ortopédus

MUDr. Csörgőová Erika gyerekorvos

MUDr. Czajlik Kinga sebész

MUDr. Czakó Peter fogorvos

Prof. MUDr. Czirfusz Attila CSc. egyetemi tanár

MUDr. Czirfusz Mónika PhD. klinikai mikrobiológus

MUDr. Dakóová Ingrid fül-orr-gégész

MUDr. Dohányosová Zuzana gyerekorvos

MDDr. Domsitz Sándor fogorvos

MUDr. Drieňovská Jana MPH szülész-nőgyógyász

MUDr. Drotár Miroslav aneszteziológus, intenzivista

MUDr. Drotárová Jolana diabetológus

MUDr. Egri Zöld Andrea aneszteziológus, intenzivista

MUDr. Eke Hajnalka radiológus

MUDr. Farbiak Peter radiológus

MUDr. Farkasová Angéla kardiológus

MUDr. Fegyveres Orsolya radiológus

MUDr. Fegyveres Zsolt belgyógyász

MUDr. Fehér Kornél fogorvos

MUDr. Ferdics Katalin általános orvos

MUDr. Fekete Ladislav hematológus

MUDr. Forró Dávid belgyógyász

MUDr. Fuksová Zuzana fül-orr-gégész

MUDr. Gálffy Balázs hematológus

MUDr. Gálffy Hodosy Marianna rehabilitációs orvos

MUDr. Gányovics Attila sürgősségi szakorvos

MUDr. Garai János sebész

MUDr. Gašpar Miroslav rehabilitációs orvos

MUDr. Gašparová Alica pszichiáter

MUDr. Gašparová Mária PhD. ortopédus

MUDr. Gódány Ágnes neurológus

MUDr. Gödölleová Tímea rehabilitációs orvos

MUDr. Gulyás Gabriella oftalmológus

MUDr. Harajda Ádám ortopédus

MUDr. Havránková Enikő PhD. kardiológus

MUDr. Házi Schenk Veronika endokrinológus

MUDr. Hegyi Zsuzsanna szülész-nőgyógyász

MDDr. Henczel Kázmér Dalma fogorvos

MDDr. Henczel Krisztián fogorvos

MUDr. Herceg Anikó fül-orr-gégész

MUDr. Horony Krisztína nefrológus

MUDr. Horváth Csölle Andrea általános orvos

MDDr. Horváth Pavlík Orsolya fogorvos

MUDr. Hunčík Péter pszichiáter

MUDr. Chnupová Lucia aneszteziológus, intenzivista

MUDr. Jakócs Kitti oftalmológus

MUDr. Juhos Péter mellkasi sebész

MUDr. Karácsony Július gyerekorvos

MUDr. Kása Zsolt pneumológus

MUDr. Kecskeméti Attila radiológus

MDDr. Kelemenová Simona fogorvos

MUDr. Kertész Kálmán kardiológus

MUDr. Kiss Anna angiológus

MUDr. Kolonyi Tomáš általános orvos

MUDr. Kosárová Kinga gyerekorvos

MUDr. Kossár Klára immunológus-allergológus

MUDr. Kovács János András kardiológus

MUDr. Kovács Margit rehabilitációs orvos

MUDr. Kovács Melinda immunológus-allergológus

MUDr. Kürti László általános orvos

MUDr. Kürtiová Mária belgyógyász

MUDr. Laczkó Michaela aneszteziológus, intenzivista

MUDr. Ladislav Méry urológus

MUDr. Lakatos Júlia sebész

MUDr. Lelkesová Viola általános orvos

MUDr. Libai Végh Linda gyerekorvos

MUDr. Lukács Péter gyerekorvos

MUDr. Magyarics Juraj nefrológus

MUDr. Machala Éva neurológus

MUDr. Malá Melinda angiológus

MUDr. Malík Bábi Zsuzsanna pneumológus

MUDr. Matus Tomáš diabetológus

MUDr. Matus Váradi Csilla általános orvos

MUDr. Matusová Mária általános orvos

MUDr. Mátyás Katalin nőgyógyász

MUDr. Maurovich Horváth Lajos általános orvos

MUDr. Méhes Marianna rehabilitációs orvos

MUDr. Méry Éva szülész-nőgyógyász

MUDr. Miklós Horváth Dóra gyerekbőrgyógyász

MUDr. Morvayová Viola belgyógyász

MUDr. Mundok Róbert aneszteziológus, intenzivista

MUDr. Mundoková Csibová Veronika immunológus-allergológus

MUDr. Nagy Tamás általános orvos

MUDr. Nagy Tibor szülész-nőgyógyász

MUDr. Nagy Vica endokrinológus

MUDr. Nagyová Zuzana gyerekorvos

MUDr. Némethová Eva PhD. endokrinológus

MUDr. Nógell Tamás belgyógyász

MUDr. Ollári Hajnalka aneszteziológus, intenzivista

MUDr. Papp László aneszteziológus, intenzivista

MUDr. Penzinger Hedvig fül-orr-gégész

MUDr. Petőcz Márta belgyógyász

MUDr. Princzkelová Mária általános orvos

MUDr. RNDr. Púzserová Angelika PhD. kutatóorvos

MUDr. Rajzák László sebész

MUDr. Rummer Karol diabetológus

MUDr. Salma Dániel radiológus

MUDr. Sándor Ferenc PhD. pneumológus

MUDr. Sebő Lajos radiológus

MUDr. Sebők Zoltán általános orvos

MUDr. Simon Klenovics Krisztina PhD. egyetemi tanár

MUDr. Sládeček Katonová Henrieta általános orvos

MUDr. Slamka Jozef sebész

MUDr. Slamková Helena neurológus

MUDr. Soós Ágnes pneumológus

MUDr. Spivak Kristina aneszteziológus, intenzivista

MUDr. Szászová Nikoleta általános orvos

MUDr. Szigeti Gergely általános orvos

MUDr. Szigeti Zoltán belgyógyász

MUDr. Szitás Gabriel belgyógyász, kardiológus

doc. MUDr. Šteňová Emőke PhD. belgyógyász, reumatológus

MUDr. Švelanová Marta aneszteziológus, intenzivista

MUDr. Tóth Ervin aneszteziológus, intenzivista

MUDr. Tóth Judit általános orvos

MUDr. Tóth Mária általános orvos

MUDr. Tóth Patrik belgyógyász

MUDr. Tóth Péter kardiológus

MUDr. Tóth Zoltán ortopédus

MUDr. Vadkerti Péter neurológus

MUDr. Vadkertiová Renáta hematológus

MUDr. Vajó Anna neurológus

MUDr. Váradi Krisztián onkológus

MUDr. Varga Viktória általános orvos

MUDr. Vargová Darina általános orvos

MUDr. Vargová Soňa belgyógyász

MUDr. Vestenická Eva belgyógyász

MUDr. Viola Miklós sebész

MUDr. Vörösová Tímea belgyógyász

MUDr. Vrezgová Alžbeta gyerekorvos

MUDr. Zsapka Klaudia pneumológus

MUDr. Zsemlye Judit szülész-nőgyógyász

MDDr. Zsemlye Patrik fogorvos

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?