A csallóközi maffiaper második napján Csonti mindenről kitálalt

Csonti

A Sátor-banda pere Nagy „Csonti” Zsolt kihallgatásával folytatódott ma a besztercebányai börtön tárgyalótermében. A bandavezér Sátor Lajos egykori jobbkeze nem volt szófukar.

 

Csonti még kedden bűnösnek vallotta magát négy gyilkosság elkövetésében, ma pedig részletesen beszámolt a Sátor-banda működéséről. Nagyrészt magyarul beszélt a bíróság előtt, tolmács által, ám volt, amit szlovákul mondott.

Csonti szerint Sátor Lajos megfellebbezhetetlen feje volt a csallóközi bűnbandának, senki nem mert neki ellentmondani. Nem emlékezett rá, hogy bárki megtagadta volna a parancsát, mindenki féltette tőle az életét. A banda további nagy tekintélyű tagjai az azóta meggyilkolt Reisz András és a most szintén vádlott K. Krisztián voltak.

Csonti beismerte, hogy Sátor Lajos sofőrje, őrző-védője is volt, s ő továbbította a banda tagjainak a főnök utasításait. Vallomásában felsorolt mindenkit, aki együtt dolgozott a bűnszervezettel. „A közös kassza 2004 és 2007 között működött – vallotta Csonti. – Nem emlékszem pontosan, mikortól volt nálam. Nekem Sátor adta a kezembe a pénzt a gazdasági bűncselekményekből, ő osztotta tovább a pénzt a többi tagnak. Tíz vagy húsz százalék ment a közös kasszába, hogy ha valami probléma lenne, jusson a rendőröknek és az ügyvédeknek.”

Csonti részletesen beszámolt arról is, hogyan működött együtt a banda egy magas beosztású rendőrrel, Boris D.-vel is, aki betegség miatt nem jelent meg a tárgyaláson. Boris D. Csonti szerint információkkal látta el Sátor Lajost például arról is, mikor készülnek hozzá házkutatásra. A rendőr ezért rendes havi apanázst kapott a bandától.

Csonti azt is elmesélte, szemtanúja volt a banda egyik legbrutálisabb bűntettének, Reisz András meggyilkolásának, akit 2006-ban lőttek le, majd testét feldarabolták, egyes darabjait ledarálták, majd egy folyóba dobták. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?