A bokszoló esete a matematikatanárnővel

Mit kezdhet egymással egy pályája leszálló ágában levő középsúlyú, szinte analfabéta bokszoló és egy fiatal, intelligens, egy jó nevű intézményben oktató matematikus? Ez a látszatra nagyon is irreális kapcsolat alkotja tárgyát Michael Nyman Love Counts (A szerelem számol) című kétfelvonásos kamaraoperájának.

A maszkulin ösztönlényiség és a finom, női intellektus varázsának találkozásától jutunk el erotika és matematika kapcsolatáig. Ez az út pedig a ráébredés és a ráébresztés útja. Avril Ainger, a kerekező matematikatanárnő véletlenül ismeri meg Patsy Blairt, a pallérozatlan őserőt, s ebből egy egészen érzékeny ívű románc kerekedik ki. Patsyvel egy buszsofőr nem hajlandó közölni az érkező busz számát, s ekkor derül ki, hogy a menedzserét vesztett bokszoló gyakorlatilag képtelen tájékozódni a számok világában. A számok világának megértése filozofikus mélységekbe torkoll: a nulla beiktatását a matematika rendszerébe Avril a semmitől való félelemmel magyarázza; a semmi valamivel kevesebb, mint egy, egészen bizonyosan akkora távolság van köztük, mint egy és kettő közt. A semmitől való félelem eredményezi egyébként magát a kommunikációt is. Az erotika és a testiség vágya is a semmi ellehetetlenítésére irányul.

Az első felvonás fő tárgya a matematikai logika rávetítése a hétköznapi világ mechanizmusaira. A héber számmisztika és a matematikatörténet fejlődésének bizonyos aspektusai lehetőséget teremtenek arra is, hogy nemcsak a jelenségek válnak számokban kifejezhetővé, hanem maguk a szavak is. A teljes lét számrendszerek mozgásaként és viszonyrendszereként íródik elénk, s az ember afféle titokfejtőként áll a végtelen matematikai tökéletességének kellős közepén. A zeneszerző a számmisztika elmélyítéséhez felhasználja Albert Riemenschneider amerikai orgonista és zenetudós 371 Harmonised Chorales című Bach-kiadványának elemeit: a kiválasztott koráldallamokat hol fragmentálja, hol elnyújtja, lassítja, mélyíti, s a mű számokkal kapcsolatos részeiben következetesen építi be. A Bach-örökség lappangása az opera zenei nyelvezetében ugyanolyan intenzitású gesztus, mint korábban a Schumann-allúziórendszer a zeneszerző Az ember, aki összetévesztette a feleségét egy kalappal (The Man Who Mistook His Wife For a Hat) című operájában. Bach minimalista reinterpretációja nemcsak a hagyomány újraértelemzése szempontjából érdekes, hanem azért is, mert dramaturgiai súlyt nyer. Ez a lappangó Bach kíséri el Patsyt a kétségeitől a felismerésekig. Az első felvonás zenei univerzuma leginkább az amerikai minimalizmus eszköztárát vonultatja fel (talán érdemes megjegyezni, hogy épp Nyman honosította meg a zenében ezt a terminust több nyelvre is lefordított Cage-monográfiájában), ehhez csatlakozik a populáris regiszterből is jócskán merítő (helyenként talán nem kellő mélységű) jazzes vonulat, valamint a historizáló Bach-alátét.

Patsy és Avril szerelmének kibontakozásakor számos kép villan fel előttünk, az edzőteremé, a városi parké, a vendéglőé vagy Patsy kunyhójáé. Avril miközben szörnyülködik Patsy erőszakon és ütlegelésen alapuló hivatásán, s a számokkal való foglalkozást gyógyításként és lelki-szellemi regenerálódásként értelmezi, öngyógyítást is végez. Lassan, a szexualitás egyre nyilvánvalóbb felélénkülésével feltör Avril múltja: korábbi férje fizikailag számtalanszor megalázta és bántalmazta. A pedagógiai tevékenység csúcsa, hogy Patsy képessé válik egy önálló bankszámla megnyitására.

A második felvonás a test világát állítja előtérbe: a jelenetek java része egy ágyon játszódik, ahol a szereplők csókokat számlálnak, mint Catullus híres csókversében, az erekció természetéről cseverésznek kendőzetlen közvetlenéggel, bohóckodnak vagy éppen a héber nyelvbe kódolt számmisztikát elemzik. Nyman ügyel arra, hogy minden egyes jelente érzékiséget árasszon, zeneileg kiélezett legyen, s így egy folyamatos zenei előjáték feszültségét teremti meg. Avril és Patsy azonban a múlt áldozatai, nem tudják odavetni magukat a jelen kínálkozó hedonizmusának: Avril a hátborzongató házasság emlékeivel küzd, Patsy pedig a régi bokszolói dicsőség örökkévalóságának naiv hitében tévelyeg. Patsy egy edzés következtében (egy új fiú tapasztalt beavatójaként) kómába kerül, holott megígérte Avrilnek, hogy abbahagyja a bokszolást. Avril noha megrongálja Patsy tornafelszerelését egy körömvágó ollóval, nem tudja megakadályozni a megakadályozandót.

Az utolsó jelenet tragikus és líraian megindító: a nyitó jelenethez jutunk vissza, annál a fánál találjuk magunkat, amelynél Avril és Patsy egykor találkoztak, miközben Patsy rendszeres edzését végezte. Patsy immár tolókocsiban ül, Avril ápolja, a zenei reminiszcenciák pedig sugallják, hogy az emlékezet lassan visszatér, hogy elkezdődik valami új, hogy a múlttal való leszámolás, ha irdatlan áldozatok árán is, de mégiscsak sikerült. Az egyébként neves drámaíró, Michael Hasting librettójának Nyman zenéje még a gyengéit is könnyeden hidalja át: sikerült elkerülni a fel-felkínálkozó érzelgősséget (pl. 9. jelenet), és a számmisztikus fejtegetések nemegyszer bizarr tanárossága is feloldódott a zenében (pl. a 11. jelenetben ezt egy Bach-korálfeldolgozás zavarba ejtő sikeressége akadályozza meg). A Bach-allúziók mellett számos posztmodern módon felhasznált idézettel találkozni az operában, többek közt a szexuális egyesülésből eredő neurózis ábrázolásakor Nyman megidézi Wagner Siegfriedjének híres záró felvonását, mely a szeretkezés misztikájának egyik legmaradandóbb poémája.

Nyman zenéjének feszültségét egy speciális, masszív, asszertív lüktetés állandó, hol a szükségeset magába olvasztó, hol a felesleget magából kilökő változatossága adja. Zenéje könnyen megközelíthető, magával ragadó, nem csak megszállottaknak ajánlható csemege. A darab ősbemutatója 2005-ben, Karlsrhuhéban zajlott le. Patsy szerepében (basszbariton) Andrew Slater hallható, aki olyan klasszikus szerepeket is sikerrel énekelt már, mint az Orfeo Plutója, a Sevillai borbély Basiliója vagy a Don Giovanni Masettója. Avrilt (szoprán) Helen Williams hangja testesíti meg, aki a kritika tanúsága szerint kiváló Niece volt a Peter Grimesban, kimagaslóan énekelte többek közt az Éj Királynőjét vagy Yvette szerepét Puccini A fecske című operájában. A Michael Nyman Bandet Paul McGrath vezényli.

(Michael Nyman: Love Counts. An opera in two acts, 2 CD, Chester Music Ltd. / MN Records, 2007.)