A Beneš-dekrétumok ügye több tárca kihívása

Ján Mičovský (OĽaNO) mezőgazdasági miniszter szerint a Beneš-dekrétumokat nem akarják megnyitni, csak összhangba hozni a jelenlegi jogi helyzettel ⋌(TASR-felvétel)

Tárcaközi munkacsoportot hoznak létre, hogy ellenőrizzék, az elmúlt években a jogos tulajdonosoknak adták-e vissza a mezőgazdasági területeket. Ennek keretében a Beneš-dekrétumokra hivatkozva most konfiskálni szándékozott telkekkel is foglalkozni fognak. Ján Mičovský (OĽaNO) mezőgazdasági miniszter szerint nem a dekrétumok kérdését akarják megnyitni, csak kiderítenék, mely telkek vannak állami kézben.

Arra a kérdésünkre, foglalkoznak-e azzal, hogy a magyar és német felmenőkkel rendelkező földtulajdonosoknak a Beneš-dekrétumokra hivatkozva nem akarja az állam kifizetni a D4-es alatti telkeik árát, Mičovský a csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján azzal válaszolt, szerinte nincs szó arról, hogy a dekrétumok által érintettek esetében akadályoznák a folyamatot. „Nem arról van szó, hogy blokkolnánk a kifizetést egy adott nemzetiségű konkrét polgár esetében” – mondta a miniszter, és hozzátette, inkább az a helyzet, hogy amennyiben kétség merül fel az eredeti tulajdonosok megállapításának folyamatát illetően, igyekeznek azt helyreigazítani.

A miniszter szerint az eredeti tulajdonosok keresésekor ugyanis egyes ingatlanok nevesítetlen státuszt kaptak, tehát az első körben nem sikerült kideríteni, ki azok mai örököse, de nem is tekintették az ingatlanokat a dekrétumok következtében konfiskált vagyonnak. „A Szlovák Földalap munkatársai megállapították, hogy az ilyen bejegyzések helytelenek voltak, ezeket a telkeket egykor tényleg Csehszlovákia, illetve a mostani jogutódja, Szlovákia állami tulajdonába kellett volna adni. Így aztán csak arról van szó, hogy a második világháború utáni valóságot igyekszünk összhangba hozni azzal a valósággal, amely az eredeti földtulajdonosok felkutatásából, a ROEP-eljárásból adódott és amely helytelen volt” – mondta a tárcavezető. Hozzátette, szerinte ez nem a Beneš-dekrétumok újbóli alkalmazása, csak az egykori adminisztratív hibák kijavítása.

Adminisztratív hiba?

A Pozsonyt elkerülő körgyűrű, a D4-es autópálya pozsonypüspöki szakasza alatt lévő telkek tulajdonosai nem kapták meg az ingatlanjaikért járó jelentős összeget, mert a földalap egy ponton arra kezdett el hivatkozni, hogy a telkeket a Beneš-dekrétumok alapján a negyvenes években konfiskálni kellett volna. A kérdéses földterületeket azonban 75 évvel ezelőtt valamiért nem kobozták el. Sokszor az adminisztratív folyamat akadt meg, illetve egyes esetekben konfiskációs végzést sem adtak ki, máskor pedig ugyan született döntés az elkobzásról, de az érintettek még az 1948-as kollektivizáció előtt vissza tudták szerezni a tulajdonukat stb. A miniszter által is emlegetett ROEP-eljárás nyomán a valamilyen okból a negyvenes években nem konfiskált ingatlanokat örökölték most meg az egykori pozsonypüspöki magyarok és németek leszármazottai. Ezeken a földterületeken húzódik az épülő D4-es autópálya. A földalap azonban a dekrétumokra hivatkozva leállította a telkek árának kifizetését. A tárcavezető csütörtöki válaszából pedig nem világos, mit tekintenek az egykori adminisztratív hiba kijavításának, mely telkek tulajdonosaként ismerik el az államot és melyeknél az örökösöket. Ennél fogva az sem tudható, hogy az érintett földtulajdonosok hozzájutnak-e végül a telkeikért járó pénzhez. A Beneš-dekrétumok ugyanis a kollektív bűnösség elve alapján az akkori Csehszlovákiában élő összes magyarra és németre föld- és vagyonelkobzást szabtak ki büntetésül.

Már egyeztetnek

A minisztériumban külön is érdeklődtünk, hogy konkrétan milyen lépéseket terveznek. A szóvivő, Daniel Hrežík lapunkkal azt közölte, a mezőgazdasági, a belügyi, az igazságügyi, a közlekedésügyi és a külügyi tárca, illetve a földalap bevonásával egy munkacsoportot alakítanak. „Közösen fogunk küzdeni azok ellen a csalók ellen, akik a földterületekkel való üzérkedésből akarnak profitálni. Mindezt főleg abban az esetben, amikor sok bizonyíték van arra, hogy a kérdéses földterületnek az állam tulajdonát kell képeznie” – fogalmazott a szóvivő. A rendkívül értékes pozsonypöspöki telkek esetében a földalap korábban mindössze azzal érvelt az állam tulajdonjoga mellett, hogy az egykori tulajdonosok legnagyobbrészt magyarok és kis arányban németek voltak, így a dekrétumok alapján az ő tulajdonukat biztosan konfiskálni kellett volna.

Mičovský még hétfőn tárgyalt Boris Zemkóval, a tárca főosztályvezetőjével, Gabriela Bartošovával, a Szlovák Földalap igazgatójával, Petö Tiborral, Magyarország nagykövetével és Berényi Józseffel (MKP), Nagyszombat megye alelnökével az autópálya pozsonypüspöki szakasza alatti földterületek ügyéről. 

A miniszter lapunk kérdésére csütörtöki sajtótájékoztatóján arról is beszélt, az egyeztetés eredménye a már említett munkacsoport létrehozása, amely majd foglalkozik a földek kérdésével. „A problémának történelmi gyökerei vannak, és bizonyos mértékben több tárcának is kihívást jelent” – fogalmazott Mičovský. „Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez nem azt jelenti, hogy megnyitjuk a Beneš-dekrétumokat, csak összhangba hozzuk a jelenlegi jogi helyzettel” – tette hozzá. Mint mondja, az archívumokban található dokumentumok segítségével fogják igazolni, melyek azok a telkek, amelyek az államhoz tartoznak. „Az is lehet, hogy több ezer hektárról van szó, hiszen nem csak az autópálya alatti telkekről beszélünk, úgyhogy ez a probléma a jövőben biztosan több megoldást is magával hoz” – véli a tárcavezető.

Szalay Hajnalka
Czímer Gábor

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?