A belügyminisztérium azt állítja, Dankóék nem magánúton vettek részt, amikor a szlovák–belga meccsre utaztak

A belügyminisztérium szerint Dankóék „nem szabadidős tevékenységként” utaztak a szlovák–belga meccsre

Amint arról korábban beszámoltunk, Andrej Danko, az SNS elnöke a kormány több képviselőjével együtt a kormányzati repülőgéppel utazott Frankfurtba, a hétfő esti szlovák–belga mérkőzésre.

A belügyminisztérium a közleményében azzal reagált, hogy a kormány és a parlament tagjainak útja a Szlovák labdarúgó-szövetség és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos meghívása alapján valósult meg. Leszögezték, hogy a közjogi méltóságok nem magánúton vettek részt.

A tárca közlése szerint a kormánygéppel utaztak a rendőri testület képviselői is, akik a német hatóságokkal közösen részt vesznek a biztonsági intézkedések meghatározásában az Európa-bajnokságon. „Velük volt a fedélzeten a parlament két alelnöke, három miniszter, két államtitkár, és különféle minisztériumok körülbelül 20 képviselője” – közölte a belügy.

Azt is hozzátette, az út egyik célja volt a belga kormány tagjaival, valamint a frankfurti polgármesterrel való találkozó. Biztonsági és gazdasági okokból döntöttek úgy, hogy közösen repülnek a kormánygéppel, a költségeket öt minisztérium közösen állja.

„A közlekedésnek ez teljesen megszokott módja a körülményeink között. Korábban is minden kormány idején rendszeresen igénybe vették a belügyminisztérium légi szolgálatát az állam képviselői, hogy olyan reprezentatív eseményeken vegyenek részt, mint például az olimpia, világbajnokságok és hasonlók, és ezzel az állami költségvetés is számol” – tette hozzá a belügyminisztérium.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?