A belügyminisztérium is reagált a Fico-ügyre

Roman Mikulec

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter szerint, ha egy személlyel kapcsolatban fennáll a törvénysértés gyanúja, a rendőrség cselekedni fog, függetlenül attól, milyen társadalmi szerepet tölt be az elkövető. 

Mikulec hozzátette, az eljárás menetéről és eredményeiről az ügyben érintett rendőr tájékoztat majd úgy, hogy a közölt információk ne akadályozzák az ügy kivizsgálását.

„A járványhelyzet Szlovákiában továbbra is súlyos, a koronavírus új variánsával állunk szemben, ezért, sajnos, a karácsonyi ünnepek előtti időszakban is érvényben vannak az intézkedések, amelyeknek egyetlen céljuk van – hogy védjék a polgárok életét és egészségét. Másfelől törekszünk arra, hogy minden állampolgár számára megfelelő teret biztosítsunk a magán- és a szakmai életben egyaránt. Sajnálom, hogy valakik ezt a helyzetet arra használják fel, hogy megkérdőjelezzék az intézkedések szükségességét, és másokat biztassanak arra, hogy ne tartsák be azokat” – írta állásfoglalásában a belügyminisztérium.

Az Új Szóhoz is eljuttatott állásfoglalásában a tárca biztosította támogatásáról a rendőröket, akik elfogulatlanul, szakszerűen és helyén valóan jártak el.

„Kétségtelen, hogy a rendőrség az ilyen intézkedések ellenőrzésével nem nyeri el a polgárok jóindulatát, ezért még inkább értékelem, hogy pártatlanul, szakszerűen és megfelelően jár el. A rendőrség élvezi a személyes támogatásomat” – zárta Mikulec.

Azt, hogy Robert Fico parlamenti képviselő ellen büntetőeljárás indult felbujtás ügyében, a rendőrség is megerősítette. „A gyanúsítottat a Büntető törvénykönyv alapján nem vették őrizetbe, hanem előállították a bűnüldöző hatóság kezdeményezésére, a szükséges intézkedések elvégzése céljából” – közölte Michal Slivka rendőrségi szóvivő. Hozzátette: amint a helyzet lehetővé teszi, a rendőrség további tájékoztatást fog adni az ügyben.

A Smer párt vezetőjét a rendőrök csütörtökön nem sokkal 18 óra után állították elő, a párt által a Pozsony–Ligetfalu városrészben található Tyrš rakpartra bejelentett, tiltakozó felvonulás kezdete előtt. Miután kiengedték őt a rendőrőrsről, azt nyilatkozta, hogy felbujtás bűncselekménye ügyében indult ellene eljárás. Tagadta, hogy bármit elkövetett volna.

Fico szerint a csütörtöki rendőrségi beavatkozás nem volt más, mint a kormány támadása egy ellenzéki vezető ellen. Feltette a kérdést, hogy az illetékes szervek miért nem lépnek fel a belügyminiszter ellen. „Két hiteles szemtanú állítja, hogy 100 000 euró kenőpénzt fogadott el” – jelentette ki a Smer elnöke, hozzátéve: a minisztert a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján már el kellett volna ítélni. Fico szerint bizonyított tény, hogy a jelenlegi kormány a rendőrséget, a Különleges Ügyészi Hivatal politikailag elkötelezett ügyészeit és a bírókat is felhasználja az ellenzék ellen folytatott alkotmányellenes és antidemokratikus harcában.

(ú, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?