A Bebetonozott

Bebetonozott gyerekkorában csak??olyan kisgyerek volt, akár a többi. Tehát okos vagy buta, csúnya vagy szép, talpraesett vagy málészájú, lusti-busti vagy örökmozgó. Szóval: szakasztott, akár a többi. De ahogy nőtt-növögetett, belekerült egy olyan… izébe… Egy olyan pozícióba, na! Ebbe ő belekerült, mondhatnánk, beleült őkelme, hogy némi népmesei színezetet vigyünk sivár mondanivalónkba. S egyhamar rájött, hogy pozícióban lenni nem is olyan rossz dolog. Hogy csak a legnagyobb előnyét említsük: mindig közel van a moslékosvályú, ahol olyan jókat lehet csámcsogni-turkálni, zabálni-röfögni. A többi sovány meg csak néz a kerítés mellől guvadt szemmel. Mintha szólni is akarnának, de aztán mégse szólnak soha. Bebetonozottunkat ez olykor idegesíti. Elvégre nem ő tehet róla, ha valakinek nincs pozíciója, ugyebár. Nem csak úgy van ám, hogy az akárkinek van! Tudják, mennyit kell egy felelős pozíciót betöltő bebetonozott polgártársnak a nyelvét tornáztatnia? El sem képzelnék!

Bebetonozott így morfondírozik magában, aztán egyszer csak látja ám, hogy itt igencsak furcsa dolgok történnek a fajtájabeliekkel. Most is volt itt egy olyan izé, na… geng?szterváltás. És hipp-hopp, néhány pozícióból repült a madárka! De repült ám, hogy a lába sem érte a földet! Ez Bebetonozottat – akit ekkor tulajdonképpen még nem is hívtak Bebetonozottnak – rendkívüli módon elgondolkodtatta. Meg is fájdult a feje rendesen, mert ki a fene van ilyesmihez szokva. Hogyhogy csak úgy ukmukfukk kirepülni? Hát régen azért ilyesmi nem volt! Itt valamit tenni kell, sürgősen! Hisz a végén még moslékosvályú nélkül marad, az meg hogy venné ki magát! Meg hát az az igazság, hogy Bebetonozott e nélkül tán éhen is halna. Elszokott ő már rég attól, hogy a saját maga erejéből próbáljon boldogulni. (Meg nem is arra született. Ezzel az aggyal.)

És Bebetonozottunk nyomban megtette a szükséges óvintézkedéseket. Tehette! Megvoltak rá a megfelelő eszközei! Hozatott némi jóféle betont – közköltségen természetesen, mert ő mindig és mindenkor csakis a köz javán munkálkodik éjt nappallá téve, valamint esetleg fordítva –, és egyszerűen bebetonoztatta azokat az aranyos kis negyvenkilences lábikóit.

És ezzel kész! Polgártársunk immáron végérvényesen Bebetonozottá vált! Most már jöhet bármi. Földrengés, aszály, tűzkár, vízkár. Jöhet még a… még a választás is! Hú, hogy repültek a kollégák, a nem rögzítettek, amikor jött az új gazdi! De Bebetonozottunk nem. Ő aztán nem! Ő már marad, történjék bármi. Magabiztosan tolong a vályú körül, csámcsog és röffint, jól oldalba vágja az újonnan jötteket, akik már megtanulták tisztelni is, mint olyan személyt, akit furcsamód nem érintenek semmilyen változások.

Bebetonozott polgártárs olykor felemeli a fejét a dús moslékból, kijjebb néz, a sok girhes, a sors szeszélyétől ide-oda dobált alakra, akik mintha mondani akarnának valamit, együtt, közösen. De aztán végül mégse mondanak semmit. Isten bizony, néha még sajnálja is őket!

De végül is ő nem tehet semmiről. Bebetonozottnak születni kell.