700 millió euró nyomában

Pozsony |

<p>Követhetetlen és ellenőrizhetetlen az a 700 millió eurós megtakarítás, melyet a belügyminisztérium állítólag elért az ESO közigazgatási reform bevezetésével. A tárca nem ad egyértelmű választ arra a kérdésre sem, hány alkalmazottól vált meg a reform kezdete óta.</p>

Robert Kaliňák belügyminiszter 2012-ben a köz- és államigazgatási hivatalok legnagyobb átalakítását hirdette meg. Azt ígérte, hatékonyabbá, elérhetőbbé és átláthatóbbá teszi a hivatalok működését, s hogy a polgárok egy helyen, lakhelyükhöz közel – időt spórolva, egyszerűbben –, úgynevezett KAMO ügyfélfogadó irodákban intézhetik majd el ügyes-bajos dolgaikat. Kaliňák 700 millió euró megtakarítást remélt a reformtól.

Három évvel később a belügyminisztérium azt állítja, eddig mintegy 696 millió eurót spórolt meg az ESO közigazgatási reform elindításával. Részletes kimutatást azonban nem hajlandó adni arról, hogy pontosan milyen lépésekkel érte el ezt a megtakarítást. Nem világos az sem, hogy a KAMO központok kialakítását ebből a pénzből vagy más forrásból fedezik-e. A tárca nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre sem, hogy a reform elindítása óta hány alkalmazottól váltak meg. Azt állítják, 13 millió eurót takarítottak meg az alkalmazottak átcsoportosításával és a hatékonyabb munkaelosztással. „Az alkalmazottak számának optimalizálásával a reform későbbi szakaszában számolunk” – közölte a minisztérium. Értesüléseink szerint azonban már több alkalmazottól megváltak.

Bár a tárca kitart amellett, hogy minden a tervek szerint halad, a gyakorlat nem ezt igazolja. 2013 januárjától 50 körzeti hivatal szűnt meg, az ott működő 15 különböző hivatal – föld-, erdészeti, környezetvédelmi, kataszteri, műemlékvédelmi hivatal stb. – agendáját a járási hivatalok vették át, melyekből összesen 72 működik, 22 olyan településen is, ahol korábban nem volt körzeti hivatal. Az átalakítás része, hogy minden járási hivatal mellett kialakítanak egy úgynevezett KAMO ügyfélfogadó központot. A polgárok pedig a hivatalnokoknál való kilincselés helyett a KAMO-ban intézhetik ügyeiket. Persze csak ott, ahol már valóban megnyílt az iroda. A tárca adatai alapján a 72-ből eddig 26 központot nyitottak meg (13-at még az őszi helyhatósági választások előtt), próbaüzemben további hét működik. Közülük az ország déli, magyarok lakta részén csak öt van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?