700 eurós béremelés a nővéreknek?

lengv
Pozsony |

A szakképzett nővérek akár több mint 700 eurós, az orvosok pedig 545 eurós fizetésemelést is kaphatnak a jövő évtől, amennyiben az egészségügyi minisztérium meg tud egyezni a pénzügyminisztériummal.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, az egészségügyi minisztérium hétfőn beharangozta az ápolói fizetések megemelését. A tárca a közleményében elismerte, hogy a nővérhiány egyre nagyobb problémát jelent a szlovák egészségügyben, így rövid, közép és hosszú távú terveket is kitűztek a helyzet stabilizálására. A rövid távú tervek között szerepel a nővérek béremelése is, de a minisztérium azt nem árulta el, hogy mikor és mennyivel emelik meg a fizetéseket. Kerestük Iveta Lazorovát, a Szlovák Nővérkamara (SKSaPA) elnökét is, de akkor még ő sem tudott bővebb információkkal szolgálni.

Kiszivárgott információk

Kedden azonban kiszivárgott egy dokumentum, amely állítólag az egészségügyi dolgozók fizetésemelésének részleteit tartalmazza. A javaslatról készült fotókat a nővérkamara is megosztotta a közösségi oldalán.

 

Ezek alapján a nővérek fizetését meghatározó együtthatók 2023-ban jelentősen növekedhetnek. Az ápolók fizetését jelenleg a két évvel korábbi átlagbérhez igazítják, a képzettség és a szakmai tapasztalat függvényében változik a szorzók nagysága. Egy egyetemi végzettséggel és ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező nővér idén a 2020-as átlagbér 1,1-szeresét keresi meg, ami konkrét összegben kifejezve 1246 eurót jelent. A kiszivárgott javaslat alapján az 1,1-es szorzó 2023-ban 1,7-re nőne, ami bruttó 727 eurós emelésnek felel meg. Ugyanilyen emelésre számíthatnának a szakképzett szülészasszisztensek is. A szakvizsgával nem rendelkező nővérek esetében a szorzó 1,4 és 1,6 között mozogna, ami szintén 600 euró körüli emelkedést jelent.

A középiskolai végzettséggel rendelkező ápolók esetében már nincs szó ekkora növekedésről: az ő esetükben a 0,83-mas szorzó 0,98-ra nőne, ami azt jelenti, hogy 2023-tól havi 1187 eurót vihetnének haza.

Lesz rá pénz?

Lukáš Kober, a nővérkamara irodavezetője a TASR hírügynökségnek elmondta, elégedettek a javaslattal, az említett emelések szerinte stabilizálnák a helyzetet, és vonzóbbá is tennék a nővéri hivatást a fiatal ápolók szemében.

Az viszont kérdéses, hogy az egészségügyi minisztériumnak sikerül-e elfogadtatni az említett javaslatot. A tárca egyelőre nem kívánta kommentálni a kiszivárgott dokumentum tartalmát, mindössze annyit reagáltak, hogy a tárgyalások jelenleg is zajlanak. Ez azt jelenti, hogy a felsorolt összegek nagysága még változhat.

Egyelőre az sincs tisztázva, hogy miből szeretnék finanszírozni a fizetésemelést. Lukáš Kober szerint az intézkedés legalább 800 millió euróba kerülne az államnak, ehhez pedig a pénzügyminisztérium beleegyezésére is szükség lesz. A sajtóban megjelent információk alapján Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter és Igor Matovič pénzügyminiszter (mindketten OĽaNO) viszonya nem túl jó, így kérdéses, milyen megállapodást sikerül kötniük.

Az egészségügyi dolgozók béremelése nagyban függ attól, hogyan tud megegyezni egymással Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter és Igor Matovič pénzügyminiszter

Lapunk kérdésére Lengvarský elárulta, hogy a javaslatban szereplő 800 millió eurót a tárca a 2023 és 2025 közötti időszakra igényelné.

„A szakszervezetek és az egészségügyi tárca ismertette a követeléseit, meglátjuk, mik az állami költségvetés lehetőségei. Erről még egyeztetni fogunk”

– mondta az Új Szónak az egészségügyi miniszter.

Jól járnának az orvosok

A kiszivárgott dokumentum nemcsak a nővérek béremelését tartalmazza, hanem a többi egészségügyi dolgozóét is. A javaslat alapján jól járnának még az orvosok, akiknek a bére bruttó 545 euróval nőne. A Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) azonban továbbra is sztrájkkészültségben van, és több mint 3000 orvos készen áll beadni a felmondását, ha a kormány nem talál rendszerszintű megoldást a problémáikra.

Kapcsolódó cikkünk

A dokumentum alapján nagyobb emelésre számíthatnának még a mentősök is, akik 2023-tól havi 424 euróval magasabb fizetésért dolgoznának. Más hivatások képviselői szerényebb emelésre készülhetnek: a logopédusok és a pszichológusok például 97 euróval, a gyógyszerék pedig 61 euróval kapnának többet. A Denník N információi szerint a minisztérium azon szakmák esetében szeretne nagy béremelést kiharcolni, amelyeknél hatalmas a munkaerőhiány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?