70 éves az önálló Szlovákia atyja

<p>Július 26-án ünnepli 70. születésnapját Vladimír Mečiar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom alapító elnöke, háromszoros miniszterelnök.</p>

Mečiar 1942. július 26-án született Zólyomban. A középiskola befejezése után a Garamszentkereszti Helyi Nemzeti Bizottság (ONV) gazdasági osztályán dolgozott. 1962-70 között Csehszlovákia Kommunista Pártjának tagja volt.

1974-ben befejezte távutas tanulmányait a fővárosi Komenský Egyetem Jogi karán, és a nemsói (Nemšová) Skloobal cég jogászaként dolgozott 1989-ig.

1989-ben a Nyilvánosság az Erőszak Ellen keretében kezdett politizálni, majd 1991-ben megalapította a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmat, mely 2003. június 14-én Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom Néppártra módosította a nevét.

1990-ben a rekonstruált kormányban belügy- és környezetvédelmi miniszter volt. 1990 júniusában miniszterelnökké választották, ezt a posztot 1991 áprilisáig töltötte be. 1992-től 1994 márciusáig újra miniszterelnök volt, de a parlament nem szavazott bizalmat neki. 1994 decemberében újra megnyerte a választásokat, és 1998 októberéig harmadszor is kormányfő volt.

1999-ben indult az elnökválasztáson, de Rudolf Schuster legyőzte. 2004-ben is próbálkozott, de ekkor a jelenleg is regnáló Ivan Gašparovič diadalmaskodott.

2002-be pártja 19,5 százalékos támogatottságot ért el, így nem tudtak kormányt alakítani.

2006-ban 8,79 százalékos támogatottsággal Robert Fico felkarolta őket, és a Szlovák Nemzeti Párttal közösen alakítottak kormányt.

2010-ben és 2012-ben 5 százalék alatti teljesítményt értek el, nem kerültek be a parlamentbe.

Mečiar április 26-án a HZDS elnökségének ülésén jelentette be, lemond az elnökségről.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?