48 óra a voksolás előtti kampánycsend

Öt nap múlva 2 926 településen új vezetést választ a mintegy 4,45 millió szavazásra jogosult lakos. 

A kampánycsend megsértése miatt akár érvényteleníthetik is a szavazás végeredményét. 

Pozsony. A november 10-ei önkormányzati választás új szabályok alapján valósul meg, mely nagyobb hangsúlyt fektet az átlátható finanszírozásra és a kampányra. Eduard Bárány, az Állami Választási Bizottság elnöke arra figyelmeztet, hogy ha megsértik a voksolás előtti 48 órás moratóriumot, az akár a szavazás eredményének törlésével is járhat. Két nappal a szavazás előtt a jelöltek már semmilyen módon nem kampányolhatnak. „A moratórium az internetes kampányra és az online médiára is vonatkozik. Nem jelentethetnek meg semmilyen új információt, plakátot. A tilalom az elektronikus levelekre is vonatkozik” – magyarázta Eduard Bárány, aki szerint a pénzbüntetés mellett akár a szavazás eredményét is semmisnek nyilváníthatják. A világhálón elkövetett szabálysértések kivizsgálásához informatikusokat is bevet a bizottság. 

A szombati szavazáson minden 18. életévét betöltött, az adott településen állandó lakhellyel rendelkező lakos részt vehet. A szavazó helyiségek reggel 7 órától este 22 óráig lesznek nyitva. Képviselői mandátumért minden olyan, 18. életévét betöltött, akár külföldi állampolgár is indulhat, akinek állandó lakhelye van az adott településen. A polgármesterjelölteknek az állandó lakhely mellett a 25 éves korhatár kritériumnak is meg kell felelniük. A belügyminisztérium mától információs telefonvonalat indít, melyen a szavazók jogaik és kötelességeik felől tájékozódhatnak, az önkormányzatok pedig a szavazás lebonyolításával kapcsolatban kapnak információt. A vonal hétfőtől péntekig munkaidő alatt, szombaton pedig a szavazóhelyiségek bezárásáig él. 

Öt településen egyáltalán nem lesz voksolás, ott ugyanis egyetlen polgármesterjelölt sem indul, sőt, néhány településen a képviselői mandátum iránt sincs érdeklődés. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?