Közélet
Peter Kažimír  - TASR-felvétel

400 milliós tartalékot tervez a kormány

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2018. október 11. 07:07

Pozsony | A jövő évi állami költségvetés tervezetére tegnap a kormány is rábólintott, így a parlament elé kerül. Több ellenzéki párt is erősen bírálja a kormány terveit, előre jelezve, hogy nem támogatja a javaslatot.

A tervezet szerint a jövő évi költségvetés bevételei elérik a 15,498, kiadásai pedig a 17,636 milliárd eurót. A hiány így 2,138 milliárd euró lesz. A bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított deficit ennek köszönhetően az idei 0,6-ról jövőre 0,1 százalékra csökken, 2020-ra pedig már kiegyenlített költségvetéssel számol a kormány. „A javulás a szlovák gazdaság átlagon felüli teljesítményének köszönhető. Az idei 4 százalék után jövőre 4,5 százalékos GDP-növekedés várható. Az autógyártás még nagyobb sebességre kapcsol, így megugrik a kivitel. Több tízezer új munkahely jöhet létre, miközben a bérek több mint 6 százalékos növekedésével számolunk. Mindez meglátszik az államkassza adóbevételein is” – nyilatkozta Peter Kažimír pénzügyminiszter.

„A pénzügy beépítette a kormány által javasolt összes intézkedést a költségvetés tervezetébe” – mondta Peter Pellegrini kormányfő. A tervezet számol a közalkalmazottak és a pedagógusok bérének a növelésével. A bevételi oldalon pedig már szerepel az üzletláncok tervezett különadójától remélt 150 milliós összeg is, miközben ezt még el sem fogadta a parlament. A pénzügy jövőre 400 millió eurós tartalékot is bekomponált a költségvetésbe. Ebből fedeznék például az óvodások és általános iskolások ingyenes étkeztetésének a költségeit, de a karácsonyi nyugdíj emelését is.

A jövő évi büdzsé legnagyobb nyertesei a védelmi tárca mellett a közalkalmazottak lesznek, a legnagyobb vesztes – legalábbis az eddigiek szerint – a közlekedési tárca. „A közalkalmazottak fizetésére csaknem 700 millió euróval többet szánnak, mint idén, ami nagyjából tízszázalékos béremelésre lesz elegendő” – nyilatkozta Radovan Ďurana, az Iness gazdaságkutató intézet elemzője.

2018. október 10. 15:21

A kormány jóváhagyta a költségvetési javaslatot

Az ellenzék bírálja a büdzsét

Bár néhány minisztérium költségvetése az előző évekhez képest emelkedik, a pénzügyminisztérium javaslatával minden bizonnyal nem lesz minden tárca elégedett.

A védelmi tárca kiadásai az idei évhez képest csaknem a felével, 1,662 milliárd euróra nőnek, figyelembe véve a hadsereg modernizációjához, így például a repülők és helikopterek vásárlásához szükséges összeget. A közlekedési tárcának ugyanakkor jövőre 1,15 milliárd eurót szánnak, ami az idei évhez képest cseknem 2 százalékos csökkenés. „A költségvetési tervezetben ugyan nagyjából 20 millió euróval kisebb összeg áll rendelkezésünkre az idei évhez képest, a pénzüggyel azonban sikerült kialkudnunk egy 150 millió eurós tartalékot, ráadásul az uniós támogatásokon keresztül is további 200 milliós növekedés várható. Így a vasutakra például nagyobb összeg jut majd a jelenleg vártnál” – nyilatkozta Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter. Érsek is elismeri, hogy jobban örülnének, ha több forrás állna a rendelkezésükre, szerinte azonban jelenleg ennyire telik.

A környezetvédelmi tárca 2019-ben 540 millió euróból gazdálkodhat, a kiadásai az idei évhez képest 180 százalékkal nőnek. „Ez elsősorban az uniós támogatások növekedésével magyarázható” – nyilatkozta Tomáš Ferenčák, a szaktárca szóvivője, aki szerint a környezetvédelmi minisztérium elégedett a költségvetéssel, amely lehetővé teszi a tárca legfontosabb feladatainak az ellátását. A földművelésügyi minisztérium 1,19 milliárd euróra számíthat. A gazdáknak járó közvetlen kifizetésekre 472,15 millió euró jut, ami az ideihez képest csaknem 5 millió euróval több. „A költségvetés ránk vonatkozó részébe belekerült az a 30 millió euró is, amit a zöld üzemanyag beszerzésére fordíthatnak a gazdák. Így a leginkább munkaigényes ágazatokat, az állattenyésztést és a növénytermesztést is tudjuk támogatni” – nyilatkozta Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter. Az ideihez képest csaknem a tizedével nagyobb összeg, 439 millió euró jut azonban az igazságügyi tárcának is, míg a kulturális minisztérium költségvetése 25 millió euróval, 255,2 millió euróra zsugorodik.

Az ellenzéki pártok tegnap kemény kritikának vetették alá a jövő évi büdzsé tervezetét, elsősorban azt vetve fel a kormánynak, hogy nem takarékoskodik eléggé. „A kormány nem használja ki eléggé a jelenlegi kedvező gazdasági növekedést arra, hogy meghozza a legszükségesebb reformokat, amelyek segítenének átvészelni az országnak a várható gazdasági válság okozta nehézségeket” – figyelmeztet Veronika Remišová, az OĽaNO parlamenti képviselője, hozzátéve, hogy pártja a parlamentben több módosító javaslatot is benyújt majd a tervezet módosítására. Hasonló véleményen van a másik nagy ellenzéki párt, az SaS is. „Az adóbevételek jelenlegi szintjénél a deficit kormány által tervezett csökkentése nem számít nagy művészetnek” – vallja Eugen Jurzyca, az SaS parlamenti képviselője, hozzátéve, hogy a kormány teljesen felesleges intézkedésekre szórja el az adófizetők pénzét. Pellegrini szerint azonban Szlovákia a deficitcsökkentéssel kapcsolatban az összes uniós követelménynek eleget tesz, így semmi okot nem lát arra, hogy a jelzettnél gyorsabb ütemben csökkentsék a deficitet. „Ha több pénzt juttatunk a lakosságnak, nő a fogyasztás, ami hozzájárul a gazdaság gyorsabb növekedéséhez” – tette hozzá a kormányfő. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk