33 milliós állami dotáció az önkormányzatoknak

Nagykürtös |

<p>Összesen 33 millió eurót utal át az állam a válság miatt nehéz kisebb bevételeket elkönyvelő helyi önkormányzatoknak - döntött szerdai, nagykürtösi kihelyezett ülésén a kormány. A pénzinjekcióra a személyi jövedelemadóból származó szerényebb bevételek miatt van szükség.</p>

A kormány 2008 végéig már 140 millió eurót fordított ilyen célra. Robert Fico miniszterelnök szerint a kabinetnek nem kötelessége az ilyenfajta dotálás, de biztosítani szeretnék a települések kiegyensúlyozott fejlődését.

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) néhány nappal ezelőtti tájékoztatása szerint a helyi önkormányzatoknak az idei első negyedévben több mint 27 százalékkal csökkent az önkormányzatok bevétele a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a települések kasszájába országosan 108,4 millió euróval kevesebb, mint az előző év első negyedében.

Márciusban például átlagban 26 százalékkal kevesebb pénzhez jutottak falvaink és városaink, mint amennyihez 2009 harmadik hónapjában. Várhatóan az áprilisi adatok is csökkenést tükröznek majd.

Jozef Turčány, a ZMOS ügyvezető alelnöke legutóbbi sajtóértekezletén elmondta, 40 millió eurót kértek áthidaló támogatásként, és elfogadhatónak tartják, ha előbb 33, később pedig további 7 milliót utal át az állam a településeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?