30Y: Semmi szédítő magasság

Nagy-Britanniában, Európa legjelentősebb zenepiacán a sok jó, különböző stílusú produkció között gombamód elszaporodtak a jobbnál jobb gitárzenei együttesek. A lemezboltokban derül ki leginkább, hogy jóval több van belőlük, mint amennyi a slágerlistákon felbukkan, és az ismeretlenek táborában is szép számban találunk kiválóakat. Persze nem kell Londonig menni, hogy szembesüljünk az örömteli ténnyel, elég, ha felkeressük az egyre sarkalatosabb véleményeket megfogalmazó New Musical Express nevű zenei hetilap honlapját, minden számba jut ugyanis legalább egy trónkövetelő bemutatása. A zenekarok gyökeresen átformálták a zenei közízlést, bár semmi újjal nem szolgálnak, az elmúlt évek, évtizedek nagyjai inspirálják őket, lenyúlnak tőlük ezt-azt, és érdekes vegyületté keverik. A 2003 elején indult új gitárzenei irányzat vezető együttese, a sheffieldi Arctic Monkeys eddig kiadott két nagylemezén például mindent megtalálunk, ami fontos volt a nyolcvanas és kilencvenes évek pop-rock zenéjében. A kvartett a régiből újat, feszes, lüktető posztpunkot hozott létre – a nyolcvanas évek klasszikusaitól merített alapanyagot a kilencvenes évek éles gitárhangzásával vegyíti, és ezt szintén múltbeli: diszkós, funkos, groove-os ízekkel ötvözi. Felmerül az emberben: miért nem talál követőkre ez az irányzat Magyarországon? Nos, a válasz: vannak követők, csak hát a magyar kereskedelmi média (elsősorban a rádiók) a külhoni zenekaroktól is fél, mint a tűztől, és a hazaiaknak sem ad teret, így nehezebben jutnak el a közönséghez.

Az új magyar gitárzenei együttesek zászlóvivője az öttagú 30Y. A márciusban kiadott harmadik albumán számos hatás figyelhető meg. Az inspirátorok közt feltűnnek amerikaiak: a Queens Of The Stone Age, a Pearl Jam, a Rage Against The Machine, a Red Hot Chili Peppers és britek: a Franz Ferdinand vagy a Muse. Elsőként azonban a Blurt kellett volna kiemelni, a brit zenekar a tagok első számú inspirálója, bizonyára Damon Albarnék összes lemezét rongyosra hallgatták. A hazaiak közül pedig a Kispál és a Borz az etalon. Ennyi hatás tükrében a születendő végeredmény behatárolhatatlan, képtelenség megfogalmazni, hogy a 30Y pontosan milyen stílust képvisel. Mint ahogy a zenészek sem tudják, és nem is kategorizálnak, a zenéjük szerintük sem dobozolható. A különböző hatásokat kiválóan formálják saját képükre, a kapott hangzást magyar zenei ízekkel és magyar témájú mondanivalóval ötvözik.

Az odahaza egyre népszerűbb 30Y a tájainkon még egyáltalán nem ismert, úgyhogy mielőtt rátérnénk az új hanghordozóra, menjünk vissza a közelmúltba, elevenítsük fel az együttes eddigi pályafutását. Először is három várost kell megemlíteni: Ajkát, Pécset és Szombathelyt. Az Ajkáról származó két Beck fivér: az énekes-gitáros, Zoltán és a dobos, László a kezdeti szárnypróbálgatások után Pécsett alapította meg 2000-ben a szombathelyi buszjáratról elnevezett zenekart. Első albumukat, a koncertfelvételekből összeállított Egy perccel tovább címűt 2004 decemberében szerzői kiadásban jelentették meg. Érdekes akcióval hívták fel magukra a figyelmet: a honlapjukról le lehetett tölteni, s aki ezt megtette, és átadta nekik a koncerteken, megkapta az eredetit. Az együttest sokan a Kispál és a Borz első számú követőjének kiáltották ki. Nem az indulási hely, Pécs azonossága miatt – ez akár véletlennek is tekinthető –, hanem mert Beck Zoltán hangja és intonálása kísértetiesen hasonlít Lovasi Andráséhoz, valamint a szövegvilág is. A zenekar első stúdiólemeze, a koncertanyaghoz képest jóval érettebb, kiforrottabb szerzeményeket felvonultató Csészényi tér tavaly februárban került a boltokba a CLS Records gondozásában. Az élő hanghordozóról csak egy dal került át a korongra, a címadó, Egy perccel tovább, természetesen stúdióváltozatban. A hangzásvilágot a keverés az elektronikusabb megszólalás irányába vitte el. Az album legjobb felvétele a kamaszlány-röhögéssel induló Pécsi tánctanár című, amely egy vidéki szívtipró életét önti zenébe. Egyetlen negatívumként a csetlő-botló szövegvilágot lehetne megemlíteni. A fiúk márciusban rukkoltak elő a folytatással, a Semmi szédítő magasság című második stúdiólemezükkel, ugyancsak a CLS kiadásában. Az előzővel összehasonlítva még inkább a pop-rockra épül, néhol már-már hardrockba hajló gitártémákkal. A szövegvilág is érettebb és komolyabb, főleg a második blokk. Az elsőben leginkább párkapcsolati témakörben mozgó, hat slágeresebb dal követi egymást, köztük az elsőként klipesített Dadog című vagy a címadó. A második blokk durvább, komoly témák kerülnek terítékre a hat szerzeményben, iróniával fűszerezett humorba ágyazva. A vokállal színezett Mámorba táncba címűt követően a három felvételből öszszerakott Iker című hallható. A Lécci áltass katartikus, melankolikus ballada folytatásként a Lécci ültess harsány, skás hejehujába torkollik. Az abortusztémájú Kipakolta után a Mentés másként csendül fel (szintén összekapcsolódik a kettő), amely a végén némi szünetet követően a Kipakolta zenei témájára épülő dzsesszes, trombitás instrumentális résszel zárul.

A 30Y az új albumán próbál eltávolodni a Kispál és a Borztól – bizonyára már nyomasztó az összehasonlítás. Teljesen persze nem vetkőzi le a hatásokat, mindössze háttérbe szorítja a nemzetközi együttesektől való nyíltabb merítés. Leszögezhetjük tehát, hogy a 30Y a neves brit képviselőkhöz hasonlóan semmi újat nem talált ki, a zenéje összességében mégis egyedi.