<p><span style="text-align: justify;">A kreatív ipar fejlesztéséről és támogatásának lehetőségeiről tartott előadás-sorozatot Rigó Konrád kulturális államtitkár. Az első négy kreatív beszélgetést nagy érdeklődés övezte. Dunaszerdahely vonzotta a legtöbb kis- és középvállalkozót, Komáromban a kreatív beszélgetést megelőzően az erődben is járt is az államtitkár.</span></p>
2017: 50 millió a kreatív iparnak és erődfelújítás
December 8-án a nyitrai kerületi művelődési központban kezdődött a második “kreatív körút”, a kulturális és kreatív ipar fellendítése érdekében kiírt 50 milliós pályázati felhíváson kívül más aktuális pályázati lehetőségekről is volt szó. Léván a Reviczky Házban találkoztak a témában érdekeltek, itt a Kisebbségi Kulturális Alap jövője is fő témának számított.
Az előadás-sorozat első harmada Dunaszerdahelyen, az Üzleti és Tájékoztatási Központban zárult, tegnap délután. A találkozóra több mint 70 érdeklődő látogatott el.
„Szerintünk - és a visszajelzések alapján is – sikeres volt a találkozó, melyben rengeteg hasznos információt kaptunk a most kiírt új pályázatok megírásának lehetőségeiről, ill. magával a megírással kapcsolatban is. Rengeteg szakma és szakterület képviselőjével találkozhattunk. Az államtitkár úr előadása konkrét volt és mindenre részletesen kitérő” – nyilatkozta Fónod Zoltán, a Perfects Rt. igazgatója. „Reméljük, hogy régiónkból az előadásnak köszönhetően sok sikeres vállalkozás részesül majd a kulturális minisztérium támogatásában” – tette hozzá a szervező.
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"258399","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
Csallóközt megelőzően Rigó Konrád a komáromi városházán adott elő és vett részt egy találkozón a város vezetőivel Bastrnák Tibor és Vörös Péter képviselőkkel kiegészülve. A pályázati tanácsadáson kívül az erődről is egyeztettek.
„Kiemelten fontosnak tartom a műemlékek ápolását, annál inkább, hogy a kulturális örökség főosztálya az én hatáskörömbe tartozik a kulturális minisztériumban. A komáromi erőd különösen fontos, hiszen az egyik legnagyobb és legjelentősebb műemlék a maga nemében egész Szlovákiában. Nekünk pedig még nagyobb jelentőséggel bír. Mindent megteszek azért, hogy anyagilag is jelentősen megemeljük a támogatást a kulturális tárca részéről” – mondta Rigó Konrád az erődítményben tett látogatása után.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.