20 eurót kér a páciensektől az orvos, mert nem tudja fenntartani a rendelőjét

Az energia- és bérleti költségek folyamatosan emelkednek, támogatásról pedig szó sem esett, így a szakrendelők óriási bajba kerültek.

Egy pozsonyi kardiológus már nem tudja fenntartani a praxisát, ezért újévtől kezdve különdíjat számol fel a betegeknek.

Azt állítja, az állam nem figyel oda a járóbeteg-ellátásra, amelynek az lett az eredménye, hogy a költséget a pácienseken keresztül szükségesek megtéríteni.

Ki kell fizetnem a számlákat, nincs időm arra, hogy megvárjam, mire az állam cselekszik

– mondta a Markíza megkeresésére Katarína Kováčová kardiológus.

A rendelő ajtajára ki lett függesztve egy értesítés, amely arról tájékoztat, hogy január 3-tól új díjat vezetnek be, méghozzá a működési költségek fedezésére: egy legfeljebb 20 perces vizsgálatért az orvos 10 eurót, 20 percnél hosszabb vizsgálatért pedig 20 eurót számít fel.

A kardiológus akkor hozta meg ezt a döntést, amikor megtudta, hogy a bérleti díj januártól kezdve 100%-kal emelkedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?