18 megyére osztaná Szlovákiát Simon Zsolt

Pozsony |

<p>Népszavazást szeretne a megyerendszer megváltoztatásáról, és aláírásgyűjtést kezdeményez Simon Zsolt (Híd) több polgármester támogatásával. A népszavazás célja, hogy egy 18 megyéből álló új rendszer kiépítésére kötelezzék a parlamentet.&nbsp;</p>

A népszavazás kiírásához 350 ezer aláírást kell összegyűjteni, Simonék ezt az év végéig szeretnék megvalósítani. „Az lenne a legjobb, ha az őszi önkormányzati választásokkal egyidejűleg tarthatnánk meg a referendumot is” – mondta lapunknak a Híd alelnöke. A kezdeményezés Simon ötlete, de a Híd programjának is része. A mai bejelentésen több párt képviselője is részt vesz, a Híd mellett például az MKP vagy az SDKÚ által jelölt polgármesterek is. „Ez alulról szerveződő kezdeményezés, egyszer már felülről is megpróbáltuk megvalósítani, de nem sikerült” – magyarázta lapunknak Simon. Simon 18 megyét javasol. „A megyék száma mellett a népszavazás módosítaná a megyei hatásköröket, a megyei képviselő-testületeket, a megyeelnökök hatáskörét, összesen 6 kérdést fogalmaztunk meg – tájékoztatott a képviselő. – Mindegyik kérdés komplex módon próbálja felölelni a problémákat azzal, hogy ha a népszavazás érvényes lesz, a parlamentnek ennek szellemében kellene megváltoztatnia a vonatkozó jogszabályokat.” Az egyik javasolt megye Gömör lenne, Rimaszombat székhellyel. „Ezzel a kezdeményezéssel szeretnénk megakadályozni a Robert Fico által tavaly felvetett, 3 megye plusz a főváros rendszer bevezetését is” – magyarázta Simon.  „Mindenkit szívesen látunk, aki úgy gondolja, hogy a jelenlegi rendszer nem megfelelő” – nyilatkozta lapunknak Simon. A kezdeményezést – legalábbis részben – az váltotta ki, hogy Robert Fico tavaly már felvetette a megyerendszer megváltoztatását, a miniszterelnök visszatérne a 3 megye plusz a főváros felosztáshoz. Szlovákiában eddig csak egy népszavazás volt eredményes – az uniós csatlakozásunkról szóló voksoláson vett részt a szavazásra jogosultak több mint fele. Ugyanis ez szükséges a népszavazás érvényességéhez. „Ez a téma az embereket érdekli, úgy vélem, a kisebb régiók hatékonyabbak lehetnek” – magyarázta a kezdeményezést Simon. – Jobban meg lehet határozni, hogy az adott régiónak mire van szüksége.” Ha például magas a munkanélküliség, akkor arra lehet összpontosítani. Példának Rimaszombat környékét hozta fel, ahol már évtizedek óta nagyon magas az állástalanok száma. „Tíz éve próbálkozunk Gömörben a munkanélküliség csökkentésével a jelenlegi rendszerben, de nem sikerült. Akkor valami mást kell csinálni – véli a képviselő. – Rimaszombat szegény volt, és szegényebb lett.” Szerinte ennek oka az is, hogy a munkanélküliség felszámolására szánt támogatás túl sok lépcsőben érkezik meg, és útközben elveszik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?