13 órányi tárgyalás után sem nyugtalanok a képviselők

Pozsony |

<p>Nem nyugtalanítja a parlamenti képviselőket a munkanélküliség. Kedden 13 órán át tartott a parlament rendkívüli ülése. A soron kívüli ülést az ellenzék kezdeményezte.&nbsp;</p>

Azt szerették volna elérni, hogy a parlament fejezze ki nyugtalanságát a növekvő munkanélküliség és a nehezedő munkahelyteremtés miatt. A 124 jelenlevő képviselőből azonban ezt csak 48 támogatta, 75 viszont ellenezte. 

Az ellenzék azt is szerette volna elérni, hogy a kormány nyújtson be jelentést arról, milyen konkrét lépéseket tett annak érdekében, hogy javítson a helyzeten. A kormány azonban ezt még a rendkívüli parlamenti ülés előtt megtartott kormányülésen elutasította. Szerintük Ján Richter munkaügyi miniszter korábbi jelentése megfelel ezeknek a követelményeknek. Az olykor személyeskedésektől sem mentes vita hosszúra nyúlt, nyolc órakor, amikor általában már híre-hamva sincs a képviselőknek az ülésteremben, még 13-an voltak bejelentkezve a vitába. A smeres többség azonban végül magabiztosan utasította el az ellenzék kezdeményezését. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?