11 pozsonyi helyszínen tüntetnek a gazdák kedden

traktoros tiltakozás
Pozsony |

Kedden délelőtt 11 órakor érkeznek meg a gazdák traktoraikkal Pozsonyba. 11 helyszínen fognak tüntetni, mivel a mezőgazdászok szerint nem védi meg őket az állam, amelyet a nagyvállalkozók korrumpálnak.

 

A gazdák által kiadott nyilatkozat szerint azért szervezték a megmozdulást, mert küzdeniük kell a földjeikért, illetve az életüket és az egészségüket féltik.

Eddig 960-an jelezték, hogy részt vesznek a megmozduláson, 100 munkagéppel.

A városvezetéssel való tárgyalás után a gazdák beleegyeztek, hogy nem blokkolják a közlekedést, főleg a terekre vonulnak ki.

 

Galéria

A gazdák csütörtök estig maradnak a fővárosban, ahol részt vesznek a meggyilkolt Ján Kuciak és Martina Kušnírová emlékére szervezett megmozduláson. A terv szerint a tüntetés után, késő este, valamint pénteken hajnalban indulnak haza.

A mezőgazdászok követelései között szerepel a földrendezés felgyorsítása, a pótföldek zökkenőmentes kiadása, a szlovákiai termőföld, erdők és vízkészlet védelme, illetve a mezőgazdaságban tapasztalható korrupció elleni hatékony fellépés. A gazdák azt is követelik, hogy a következő EU-s költségvetésben szabjanak felső korlátot az egy igénylőnek kifizetett uniós mezőgazdasági támogatások számára.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?