Korčok: Történelmi pillanat Svédország és Finnország meghívása a NATO-ba

Ivan Korčok (Somogyi Tibor felvétele)

 Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter történelmi pillanatnak nevezte Svédország és Finnország meghívását a NATO-ba. Állásfoglalásáról a külügyminisztérium kommunikációs osztálya tájékoztatta a TASR-t.

Korčok szerint a két állam döntése az ukrajnai háborúra való reagálás. „Ha nem támadták volna meg Ukrajnát, a NATO-nak egyszerűen nem lenne kettővel több tagja” – jelentette ki a miniszter. Azt is hangsúlyozta, mindenki számára világosnak kell lennie, hogy nem a NATO expanzív politikájáról van szó.

 Emlékeztetett, hogy 1997-ben szintén egy madridi NATO-csúcson kapott meghívót Lengyelország, Csehország és Magyarország, Szlovákia viszont nem. „Kiábrándulást és dühöt jelentett, valamint az elszalasztott lehetőséget, hogy olyan védelmi garanciákat kapjunk, mint a szomszédaink. De ennek oka az akkori hazai belpolitikai történések voltak” – szögezte le. Úgy véli, azoktól, akik ma megkérdőjelezik Szlovákia NATO-tagságának helyességét, csak annyit kell kérdezni, hogy szerintük nagyobb biztonságban lennék-e a szövetségen kívül.

A NATO szerdán döntött úgy madridi csúcsértekezletén, hogy hivatalos csatlakozási meghívót küld a két országnak. A NATO-tagállamok vezetői egyúttal jóváhagyták a csatlakozási protokoll aláírását. A NATO-csúcson Korčok is részt vett a szlovák delegáció tagjaként, melyet Zuzana Čaputová államfő vezetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?