Róma. A keresztény hagyományok szerint a virágvasárnappal veszi kezdetét a nagyhét. Ez a húsvét előtti utolsó vasárnap, ekkor vonult be Jézus Jeruzsálembe.
Virágvasárnap Rómában
Róma. A keresztény hagyományok szerint a virágvasárnappal veszi kezdetét a nagyhét. Ez a húsvét előtti utolsó vasárnap, ekkor vonult be Jézus Jeruzsálembe. Ezt jelképezi a körmenet, amelyen a pápa eddig minden évben részt vett a Szent Péter téren, ennek keretében áldotta meg a korábbiakban az obeliszk tövében a fiatalok által hozott pálma- és olajfaágakat. Az orvosoknak azonban az idén sikerült meggyőzniük a szentatyát, hogy fájó térde miatt maradjon ki a szertartás fizikailag nehezebbik részéből, a körmenetből. A katolikus egyházfő ezért a bazilika előterében levő oltárnál maradt, onnan mondta el a homíliát (szentbeszédet), ülve celebrálta a liturgiát, a szentmise eucharisztikus részét viszont Camillo Ruini helynök mutatta be. Bár az időjárás nem volt kegyes – orkánszerű szélben zajlott az ünneplés –, harmincezer hívő volt jelen a szertartáson, főleg fiatalok. Különösen sokan voltak Kanadából, mivel az idei ifjúsági világnapot Torontóban rendezik júliusban, s a szentatya is jelen szeretne lenni. (m)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.