Komárom. Körülbelül egyhetes kórházi ápolásra szorul az a bátorkeszi férfi, akit még hétfőn harapott meg egy kóbor kutya. A helybeli építkezési szövetkezetnél őrként dolgozó férfit tegnaptól kezelik a komáromi kórházban, miután kiderült: a kutya veszett volt.
Veszett kutya harapott
Komárom. Körülbelül egyhetes kórházi ápolásra szorul az a bátorkeszi férfi, akit még hétfőn harapott meg egy kóbor kutya. A helybeli építkezési szövetkezetnél őrként dolgozó férfit tegnaptól kezelik a komáromi kórházban, miután kiderült: a kutya veszett volt. „Arra kérünk mindenkit, akit valamilyen állat megharap, azonnal jelentkezzen a körzeti orvosánál, vagy keresse fel rendelőintézetünket – mondta Helena Kuchtová, a kórház fertőző osztályának főorvosa. – Bár ez utóbbi eset négy napja történt, még így is időben el tudtuk kezdeni a páciens kezelését, aki veszettség elleni vakcinát és szérumot kap.” A doktornő szerint jó volna, ha a vadászok, erdőmunkások, illetve azok, akik sokat járnak a természetbe, beoltatnák magukat veszettség ellen, az oltás ugyanis három évre védettséget nyújt. Az utóbbi hetekben egyébként egyre több komárom járásbeli falutábla alatt jelent meg a figyelmeztető felirat: Vigyázat, veszettség! Amint azt dr. Oskar Slivka, a Regionális Állat-egészségügyi és Élelmiszerügyi Igazgatóság állatorvosa elmondta, főleg a veszett rókák szaporodtak el. Emiatt a jövő héten összeül a járási járványügyi bizottság is. Az igazgatóság által kiadott rendelkezés értelmében az érintett településeken kötelező a kutyák, macskák újraoltása, figyelmeztetni kell a lakosságot a fokozott veszélyre. Lakott területen kívül a vadászok kötelesek lelőni a kóbor kutyákat, macskákat, a településeken pedig az állatok befogását arra jogosult vállalatokkal kell elvégeztetni. Veszettségi gócként tartják nyilván Komáromot, valamint Megyercs, Perbete, Csicsó, Szentpéter, Dunamocs és Dunaradvány környékét. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.