Pozsony. Júliustól várhatóan 244 koronáról 260 koronára emelkedik az egy napra járó táppénz felső határa. Az érvényes jogszabály szerint a betegség első három napjában a fizetés 25 százaléka, a 3. naptól pedig 55 százaléka jár. Az első tíz napban a munkaadó, a 11.
Várhatóan emelik a táppénz felső határát
Az egyéni vállalkozóknak a betegség első napjától a Szociális Biztosító fizeti a táppénzt, a rendelkezés rájuk is vonatkozik, így nekik a betegség teljes időszakában korlátozott összeg jár. Július 1-jétől az első három napban legfeljebb 118 korona napi táppénzt kaphatnak. A betegpénz összegének korlátozása csak ebben az évben érvényes, jövőre már minden alkalmazott és egyéni vállalkozó esetében a valódi fizetése, illetve az általa fizetett betegbiztosítási járulék alapján számítják ki a járadék összegét. Egyetlen megszorítás marad életben, mely a kivetési alap összegére vonatkozik, és ez nem haladhatja meg az átlagkereset 1,5-szeresét. ĺgy azoknak, akik a maximális kivetési alap szerint fizetik a járulékot, 2005 januárjától a betegség első három napjában napi 177 korona, ezt követően pedig 390 korona jár majd.
A kivetési alap felső határa minden év július 1-jétől emelkedik majd, az előző évi átlagkereset alapján. (lpj, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.