Valószínűleg megszületett a végső kurzus

Pozsony/Brüsszel. A Szlovák Nemzeti Bank a frankfurti Európai Központi Bankkal egyeztetett lépés során az euró előszobájának számító ERM II rendszerben érvényes középárfolyamot 17,5 százalékkal eltolta, így az új kurzus 30,126 korona/euró. Nagy valószínűséggel ezen az árfolyamon vehetjük át 2009 januárjában az eurót.

Az új középárfolyam továbbra is 15 százalékkal lenghet ki mindkét irányba, vagyis az euróhoz viszonyított sávszél alja 25,6071, teteje 34,6449 korona lett. A módosításra azért volt szükség, mert a szlovák fizetőeszköz május 7-e óta folyamatosan és látványosan erősödött, megközelítve a korábbi sávszél alját. Május 7-én az Európai Bizottság bejelentette, Szlovákia alkalmas arra, hogy 2009 januárjában belépjen az eurózónába: a bejelentés napján 32 korona/euró alatti szint alá bukott az árfolyam, és az új középárfolyam szerda esti megállapításáig egészen 30,650-es szintig erősödött. Főleg a londoni bankok vásárolták fel a koronát, például szerdán mintegy 500 millió eurót fordítottak e célra. Szakértők korábban azt mondták, az új középárfolyam lesz a július 8-án bejelentendő végleges, 2009. január 1-jén hatályba lépő kurzus, ami akár igaz is lehet, ám a szlovák fizetőeszköz tegnap tovább izmosodott, elérve a 30,080-at, bár a piacok zárásakor 30,200-ra esett.

Elena Kohútiková, az Általános Hitelbank (VÚB) igazgatótanácsának tagja közölte: két és fél év alatt mintegy 25 százalékot erősödött a korona az eurózóna közös pénzneméhez képest, ami fantasztikus teljesítmény. Robert Fico miniszterelnök közölte, a jelenlegi sáveltolással a korona eljutott teljesítőképessége határára. „Ebben a percben, amikor elértük a maximumot, nem látom célszerűnek, hogy spekuláljunk az átváltási árfolyamról” – mondta.

Mária Valachyová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője meglepőnek nevezte a radikális sáveltolás mértékét, ez szerinte a 2009 utáni szlovák gazdaság egyensúlyi helyzetének felel meg. Valachyová úgy látja, a 30,126 korona/euró egyben a végső átváltási árfolyam is lesz. (s, č, l, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?