Újraavatták Kossuth rozsnyói szobrát

Rozsnyó. Mintegy ötszázan vettek részt a Kossuth-szobor újraavatási ünnepségén szombaton. Róna József alkotása tizenegy év után került köztérre eddigi méltatlan helyéről, egy lakótelepi fűtőházból.

Mintegy ötszázan vettek részt Kossuth szobrának ünnepélyes felavatásánSomogyi Tibor felvétele „Elődeink akaratát és a hagyományokat tiszteletben tartva egy régi adósság kiegyenlítésére vállalkozott ma Rozsnyó” – mondta nyitóbeszédében Kardos Ferenc polgármestere. „Szeretném remélni, hogy a szobor hányattatása a mai nappal véget ért, a felújított emlékmű leleplezésével pontot tehetünk egy valódi közép-európai történet végére, s tiszteleghetünk Kossuth Lajos emléke előtt” – tette hozzá.

„Lassan helyre áll minden, s visszakerül a helyére. Anyanyelvünk az iskolákba, hivatalokba, a közéletbe, a szobrok a közterületekre” – mondta Bugár Béla. Az MKP elnöke felhívta a figyelmet, hogy a többség már nem tiltakozik, ha nagyjainknak szobrot állítunk. Köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az újraavatás megvalósításában, kiemelve a városatyákat, akik nemzetiségi és pártállásra való tekintet nélkül hozzájárultak a szobor felállításához, megköszönte továbbá Csáky Pál kormányalelnöknek is a kormány anyagi hozzájárulását. Ezután Csáky Pál és Kardos Ferenc leplezte le az emlékművet, amelynél elhelyezték koszorúikat a küldöttségek, köztük Kossuth szülővárosa, Monok delegációja is. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke örömét fejezte ki, hogy egyre több történelmi vonatkozású szobor kerül újra köztérre. „Mindez nem csak azt jelenti, hogy a felvidéki magyarság nem feledkezik meg nagyjairól, de azt is, hogy kitartó munkával egy kedvezőbb politikai légkörben olyan eredményeket tud elérni, amelyekre néhány évtizede, de még néhány éve sem gondolhattunk”. Csáky Pál külön kiemelte, hogy a város szlovák többségű képviselő-testülete európaiságról és toleranciáról tett tanúbizonyságot. „S ha bárkiben megfogalmazódna a kérdés, hogy Kossuth mit adott nekünk, először is a szabadság zászlói alatt több mint 22 ezer szlovák nemzetiségű katona is harcolt. Másodszor Kossuth a Duna menti népek konföderációját álmodta meg, amely megvalósulóban van azzal, hogy EU-tagok leszünk. Harmadszor akik azt kérdeznék, hogy demokrata volt-e Kossuth Lajos, és miért kellett neki szobrot állítani 2004-ben Rozsnyón, azoknak azt üzenem, hogy az amerikai kongresszusban ott áll Kossuth szobra.”

Csáky végezetül kérte, hogy fejeződjék be a helyi vita arról, jó helyre került-e szobor. Szombaton néhányan koszorúkat helyeztek el a szobor eredeti helyén is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?