Budapest. A magyarországi kedvezménytörvény ügyére olyan megoldást kell találni, amely Brüsszelnek, valamint Budapestnek és Pozsonynak egyaránt megfelel.
Újra a státustörvényről
Ezt Pavol Hrušovský, a szlovák parlament elnöke mondta tegnap Budapesten, miután megbeszélést folytatott Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével. Hrušovský a nap folyamán részt vett a visegrádi országok parlamenti vezetőinek találkozóján. A magyar házelnök elmondta: a kedvezménytörvény kérdése jelenleg a kormányok előtt van. Hrušovský néhány héttel ezelőtt – egyetértve Mikuláš Dzurinda kormányfővel – úgy nyilatkozott: elfogadhatatlan Szlovákia számára, hogy a magyar parlament által elfogadott törvény bármifajta jogokat, kötelezettségeket rendezzen más országok állampolgárainál. Szili Katalin tájékoztatása szerint a tegnapi találkozón a magyar és a szlovák parlament közötti együttműködésről, a bizottságok munkájának elmélyítéséről volt szó. „A parlamenti együttműködéssel szeretnénk elősegíteni, hogy a két ország kapcsolata felhőtlenné váljon a következő időszakban” – tette hozzá. Hrušovský jelezte: mindkét félben megvan a készség arra, hogy bekapcsolják a parlamenteket a megoldatlan kérdések felszámolásába, azoknak a problémáknak az áthidalásába, amelyek a további érzékeny kérdésekkel, a trianoni békeszerződéssel és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatosak. A szlovák parlamenti elnök újságírói kérdést kapott azzal összefüggésben, amit január elsején, a Szlovák Köztársaság megalakulásának tízéves évfordulóján rendezett ünnepségen mondott. Akkor Hrušovský utalt arra, hogy Szlovákia az ott élő magyarok második világháború után elszenvedett sérelmeiért kész lenne megkövetni őket, ha ezt a 19. századi elmagyarosításban elszenvedett szlovák nemzeti sérelmek okán a magyarok is megtennék. „A kezdeményezés figyelemre méltó, és a következő időszakra felvázolt parlamenti együttműködésben ennek számos vetülete lehet. Egyebek között az is, hogy a parlamenti diplomácia keretei között a közös történelem áttekintéséről beszéljünk” – mondta ezzel kapcsolatban Szili Katalin. A szlovák házelnök kiemelte: a jó kapcsolatok érdekében a két félnek meg kell magyaráznia egymásnak azokat a politikai kérdéseket, amelyek terhelik őket. Hozzátette: ez azonban a történészek, a szakértők feladata. (MTI, SITA, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.