Új versenypályázat

Pozsony. Valószínűleg új versenypályázatot írnak ki a komáromi hajógyár eladására. Ugyanis a Nemzeti Vagyonalap (FNM) elnöksége tegnap nem fogadta el sem a holland OEP, sem pedig az Equinox privatizációs javaslatát.

Pozsony. Valószínűleg új versenypályázatot írnak ki a komáromi hajógyár eladására. Ugyanis a Nemzeti Vagyonalap (FNM) elnöksége tegnap nem fogadta el sem a holland OEP, sem pedig az Equinox privatizációs javaslatát. Lapunk értesülése szerint a kilenctagú elnökségben mind a két javaslatot négyen-négyen támogatták, egy személy tartózkodott.

A hajógyár privatizációja tehát elhúzódik. Hogy addig se álljon a termelés, illetve az Eximbank ne álljon el a jóváhagyott hitel folyósításától, a FNM elnöksége úgy döntött, Dlhopis leányvállalata révén 60 millió koronával megemeli a hajógyár alaptőkéjét. Ha erre nem került volna sor, a komáromi hajógyár ellen csődeljárást lehetett volna indítani nyilatkozta lapunknak Duray Rezső, a FNM elnökségi tagja.

Jozef Kojda, a FNM elnöke szerint ez a pénz elegendő a megkezdett két-három tengerjáró hajó befejezésére. Szavai szerint három hónapon belül sor kerül az új versenypályázat kiírására. Ebben már csak két feltétel lesz, mondta Koj-da, éspedig a vételár magassága és az alap-tőkeemelési hajlandóság.

A hogyan továbbról, azaz a versenypályázat kiírásáról a FNM végrehajtó tanácsa hivatott dönteni. A testület még ma összeül és várhatóan javaslatot tesz. Jaros-lav Papp, a hajógyár igazgatótanácsi tagja reményét fejezte ki, hogy a gyár már a jövő hét végén meríthet az Eximbank által jóváhagyott hitelből. A pénz folyósítása a FNM elnökségének döntésétől függött. (gyor)

Online beszélgetés Csáky Pállal

Február 28-án délelőtt fél tizenegytől Csáky Pál lesz lapunk honlapjának vendége. Sajnos, a státustörvénnyel és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos viták is hozzájárulnak ahhoz, hogy lesz mit kérdezni a kormány alelnökétől. Aki a fenti időpontban nem lesz internetközelben, kérdéseit szerdán is felteheti honlapunkon. (u)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?