Túl az életveszélyen

Oroszka. A rendőrség súlyos testi sértés címén, ismeretlen tettes vagy tettesek ellen indított eljárást a hétfőn hajnalban Oroszkán a nyílt utcán meglőtt óvoda-igazgatónő ügyében.

Amint azt az áldozat öccse lapunknak elmondta, az igazgatónő éppen középiskolás fiát kísérte ki biciklivel a vonatpótló autóbuszhoz, amikor az eset megtörtént. Az oroszkai sportpálya betonkerítése mellett haladtak el, amikor petárdaszerű robbanó hangot hallottak, a hölgy a földre zuhant, s olyan szerencsétlenül esett, hogy a kulcscsontja is eltört. Az eset Oroszka kietlen területén történt, és sem az áldozat, sem a fia azokban nem látott járókelőt a környéken. A hölgynek volt annyi lélekjelenléte, hogy sebesülése ellenére még instruálta gyermekét, azonnal hívja a gyorsmentőket és a rendőrséget.

Dr. Weiss András, a zselízi kórház igazgatója lapunkkal közölte, a hölgyet egy lövés érte, s a műtétet végző orvosok következtetése szerint elég közelről és valószínűleg pisztolyból találta őt el a lövedék. A 48 éves áldozatnak a lépét teljesen szétroncsolta a golyó, ezért azt el kellett távolítani, de a kórházigazgató tájékoztatása szerint állapota már stabilizálódott, sőt javult; előre láthatólag még több mint egy hónapig lesz a kórházban, a közeljövőben a kulcscsontját is megműtik. Az áldozat öccse egyébként azt is közölte lapunkkal, hogy a hölgy köztiszteletben áll Oroszkán és a család nem tud semmilyen olyan körülményről, ami a történteket indokolhatta volna. Az eset kapcsán felhívtuk a nyitrai kerületi nyomozóhivatalt is, ahol az igazgatóhelyettes annyit közölt az Új Szóval, hogy a tettes ismeretlen, az eljárást súlyos testi sértés címén ismeretlen tettes ellen indították. Mivel az eset a lévai rendőrkapitányság hatáskörébe tartozik, ezért ott is érdeklődtünk, ám a járási nyomozóhivatalt többszöri próbálkozás ellenére sem tudtuk elérni telefonon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?