Továbbra is feszült a helyzet a rádióban

Pozsony. Jobb minőségben lehet majd hallani a Pátria rádió műsorát, ha a Szlovák Rádiónak sikerül megegyeznie az adókat üzemeltető TBDS Rt.-vel, mondta lapunknak Miloslava Zemková, a rádió vezérigazgatója.

Pozsony. Jobb minőségben lehet majd hallani a Pátria rádió műsorát, ha a Szlovák Rádiónak sikerül megegyeznie az adókat üzemeltető TBDS Rt.-vel, mondta lapunknak Miloslava Zemková, a rádió vezérigazgatója. „Tárgyalunk az adók teljesítményének növeléséről, ami jobb vételt biztosít a nyitrai, a rimaszombati és az eperjesi adótornyok körzetében. A cél, hogy nagyobb területet fedjünk le, és kizárjuk a műsort zavaró más adókat.” A teljesítménynöveléssel és a Devín rádió sugárzásának költségeivel együtt mintegy 50 millió korona lehet a sugárzás összköltsége. „Vállaljuk ezt a költséget akkor is, ha 2008 első felében nem sikerülne tartani a kiegyensúlyozott költségvetést” – mondta Zemková, aki bízik abban, hogy sikerül megegyezni a részletekben.

Nem írták még alá a 100 millió koronás állami támogatásról szóló szerződést sem. „A támogatást már kész tényként kezelhetjük, itt is csak a részletekről folyik egyeztetés” – mondta a vezérigazgató.

Nem erősítette meg azt a hírt, hogy Both Enikő, a Szlovák Televízió magyar adásának korábbi vezetője váltaná Nagy Ildikót a Pátria élén, elismerte azonban, hogy Nagy Ildikóval „meglehetősen feszült” a viszonya. „ĺrásban kért minden utasítást. Ez nehézkes és szokatlan gyakorlat lenne, csak rendkívüli esetekben tartom elképzelhetőnek – mondta Zemková. – Mérlegelem a további lépéseket.” Both Enikő lehetséges kinevezésével kapcsolatban azt mondta, nem fontolgat ilyesmit. „Ha valóban kenyértörésre kerülne sor Nagy Ildikóval, feltehetően a szerkesztőségen belül keresgélnék, mert sok ügyes ember dolgozik ott – jelentette ki Zemková. – Nem hiszem, hogy pályázatot kellene kiírni, vagy külső embert keresni.” Szerinte a feszültség az utóbbi hónapokban kialakult bizonytalan helyzet eredménye.

Rendeződött a karácsonyi jutalmak kérdése is, már a magyar adás szerkesztői is megkapták azt. A rádió többi alkalmazottjának már a hét elején átutalták, de a Pátria szerkesztőinek, akik aláírták a középhullámú sugárzás megőrzését támogató levelet, nem fizették ki. Zemková azt állítja, szó sem volt bosszúról, csak bizonyos feladatok elvégzéséhez kötötte a prémium megadását. Ennek ellentmond, hogy csak a pozsonyi magyar szerkesztők nem kaptak jutalmat, a kassai tudósító, aki nem tudta aláírni a tiltakozást, kapott plusz pénzt. Nagy Ildikó szerint szokatlan, hogy feltételekhez kötik a prémiumot, hiszen az az elvégzett munkáért, és nem az előttük álló feladatok elvállalásáért jár. „A csütörtöki szerkesztőségi ülésen megegyeztünk a Regina rádió műsorába tervezett egy órás nemzetiségi magazin elkészítéséről, ezzel elhárult minden akadály a jutalom kifizetése útjából” – mondta Zemková. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?