Tovább csökkenhet a munkanélküliek száma?

Mi csak közvetítők vagyunk, a munkanélküliség csökkenése nagymértékben a gazdaság növekedési ütemétől függ. Ha marad a jelenlegi tendencia, akkor tovább csökkenhet a munkanélküliség.
A mostani csökkenés azonban az idénymunkáknak is köszönhető.

Mi csak közvetítők vagyunk, a munkanélküliség csökkenése nagymértékben a gazdaság növekedési ütemétől függ. Ha marad a jelenlegi tendencia, akkor tovább csökkenhet a munkanélküliség.

A mostani csökkenés azonban az idénymunkáknak is köszönhető.

Ez így van, számítunk is arra, hogy a mezőgazdasági szezonmunkák ősszel befejeződnek. Ezt az időszakot szeretnénk kihasználni olyan projektek beindítására, melyekkel kiküszöbölhető a munkanélküliség rendszeres, októberi, novemberi emelkedése.

Éves szinten azonban csak 0,7 százalékkal csökkent az állástalanok száma. Elégedett ezzel?

A hivatal első félévének munkájával maximálisan elégedett vagyok, de az eredmény nagy részben a vállalatoknak, vállalkozóknak köszönhető, hiszen ők azok, akik munkát biztosítanak.

Felmerült, hogy a csökkenés a nyilvántartásból való kiiktatásoknak köszönhető.

Ezt teljesen kizártnak tartom, mivel ez ellentétes az érvényes törvényekkel. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?