Verebes István lesz a komáromi színház új művészeti vezetője. Hogy esett rá a választásuk?
Ismeretségünk Verebes Istvánnal hosszabb múltra tekint vissza, még a kassai közös munkáinkra. Akkoriban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója volt, és többször rendezett Kassán.
Tóth Tibort, a Jókai Színház igazgatóját
Ismeretségünk Verebes Istvánnal hosszabb múltra tekint vissza, még a kassai közös munkáinkra. Akkoriban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója volt, és többször rendezett Kassán. A néhány közös próbafolyamat alatt megszerette a felvidéki magyar színészeket, magatartásuk, a színházért való kiállásuk miatt. Amikor Verebes a magyarországi színházi életből – hogy az ő szavával éljek – kivonult, mert színjátékiparnak, érdektelen rutinmunkának tartja, tett egy olyan kijelentést, hogy ha még valaha színházzal foglalkozna, csakis a határon túl tenné... Annak idején Kassán Csehov Cseresznyéskert című színművét szerettük volna együtt színpadra vinni, de az akkor különböző okokból nem jött létre. Igazgatói kinevezésem után újra tárgyaltunk erről, s a tárgyalások során merült fel a kérdés, vállalná-e a főrendezői-művészeti vezetői tisztséget. Hosszas latolgatás után igent mondott. Február 1-jétől Verebes István a Jókai Színház főrendezője.
Milyen gyakran lenne Komáromban?
Hetente minimum egyszer lesz itt, általában pénteken. De itt-tartózkodása természetesen a feladatoktól és a kötelezettségektől függ majd. Feladata a dramaturgiai terv elkészítésén túl a szerzőkkel, rendezőkkel, vendégművészekkel való kapcsolattartás lesz, illetve a társulatépítés, az arculatteremtés, és a rendezők munkájának művészeti felügyelete. Személye által az esti bérletes előadások számának megnövekedésére is számítunk. (kocur)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.