Dunaszerdahely. Nem az elfogyasztott nemes kürti borok tették, hogy az Új Szó és a Vasárnap második borbálján kétszer is volt éjjel két óra.
Szusszanásnyi pihenőidő sem akadt
Molnár Rozália, a Közbeszerzési Hivatal vezetője (jobbról), továbbá Farkas Iván, az MKP képviselője és felesége, Beáta, az Egészségünkre című szombati mellékletünk állandó munkatársa is elismerősen ízlelgette a kürti borokat. Akárcsak a többi bálvendég. (Somogyi Tibor felvétele) Dunaszerdahely. Nem az elfogyasztott nemes kürti borok tették, hogy az Új Szó és a Vasárnap második borbálján kétszer is volt éjjel két óra. Az óra visszaállítását és az ebből adódó esetleges bioritmuszavart garantáltan nem érezték azok a mulatozók, akik szombaton a dunaszerdahelyi Bonbon Szállóban részt vettek a szüretet lezáró bálon. Már csak azért sem, mert a Banyák István és zenekara, valamint a Rondó Music által diktált ritmus szusszanásnyi pihenőidőt sem engedett a táncoló lábaknak. S ha mégis volt szünet, akkor olyan ínyencségekkel kellett megbirkózniuk a vendégeknek, mint az őszibarackos sertéshús zsályával. A szőlőfürtöket formázó léggömbök erdejében a Csallóköz mulatni vágyó polgárai mellett kellemesen elvegyültek az MKP parlamenti képviselői. Bugár Béla, a Ház alelnöke is a politikai csipkelődések helyett inkább az asztali díszül szolgáló szőlőből csipegetett. A tombola sajátosságát az adta meg, hogy a nyertesek mellett mindenkinek jutott vigaszdíj. Már aki vigasztalásra szorult, hiszen az 55. születésnapjára készülő Új Szó mindenkinek emléktárggyal kedveskedett, a sajtótörténeti kuriózumnak számító, Borbál című alkalmi közlönnyel pedig „a szó elszáll, az írás megmarad” alapigazságból kiindulva a szervezők valamennyi résztvevőt egyedi újsággal lepték meg. S hogy miről ír majd a jövő évi Borbál? Mindenki elolvashatja, aki 2004-ben részt vesz az Új Szó és a Vasárnap közös rendezvényén. (só)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.