Szlovákiai kötvényturisták

Pozsony. Akár több száz kilométert utazhatnak, és így több száz koronát is veszthetnek azok, akik a jövő évre hagyják a vagyonalapi kötvényükért járó pénz kifizetését.

Januártól ugyanis már csak a Nemzeti Vagyonalap pozsonyi központjában (Drieňová 27, 826 56 Bratislava 2) lehet kérvényezni az öszszeg folyósítását. Tatjana Lesajová, a vagyonalap szóvivője szerint erre azért kerül sor, mivel a kifizetéssekkel megbízott RM-S Markettel kötött szerződés csak 2002 végéig érvényes, és az alap nem tervezi a megállapodás hatályának meghosszabbítását. Ha azonban idén nem is, jövőre mindenképp fel kellene vennünk a pénzünket. Aki ezt akkor sem teszi meg, az végleg búcsút mondhat neki, hiszen a vagyonalap csak a jövő év végéig köteles fizetni. A hatályos jogszabály szerint ugyanis a kötvénytulajdonosok csak az alap fizetési kötelezettségének időpontjától számított három éven belül jogosultak felvenni a pénzt. Az RM-S Market adatai szerint mindeddig még csaknem 47 ezren nem vették át a nekik járó pénzt; mintegy 600 millió koronáról van szó. Ennek ellenére a tulajdonosok továbbra sem sietnek, hiszen például az elmúlt négy hónapban alig háromezren kérték a kötvénypénz kifizetését. Tették mindezt annak ellenére, hogy idén még nem kell a fővárosba utazniuk, hogy hozzájussanak a pénzükhöz. Elég felkeresniük az RM-S Market valamelyik fiókját a 16 közül. Ezeket jelenleg a fővároson kívül egyebek között Érsekújvárban, Nagyszombatban, Nyitrán, Besztercebányán, Rimaszombatban, Rozsnyón, Iglón, Kassán és Nagykürtösön is megtalálhatjuk. Ahhoz, hogy hozzájussunk a pénzünkhöz, nem szabad otthon felejtenünk a személyi igazolványunkat, ha pedig más helyett intézkedünk, akkor az illető személy felhatalmazását. Az RM-S Market a kötvényünkért járó pénzt a bankszámlánkra küldi, akkor sem kell azonban aggódnunk, ha nincs kontónk. Ekkor a pénzt a Szlovák Takarékpénztár hozzánk legközelebb eső fiókjába küldik el. A ügyintézéséért elkért díj jelenleg 70 és 110 korona között mozog. (s, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?