Pozsony. Az új évben is folytatódik a belügyminiszter indítványára tavaly februárban indult, Első szerda az állampolgárokért című kezdeményezés. Ez a program is része a Vladimír Palko kezdeményezte, Barátságos hatósági közegért nevű projektumnak.
Szerdák a polgárokért a rendőrségen
Pozsony. Az új évben is folytatódik a belügyminiszter indítványára tavaly februárban indult, Első szerda az állampolgárokért című kezdeményezés. Ez a program is része a Vladimír Palko kezdeményezte, Barátságos hatósági közegért nevű projektumnak. A program lényege, hogy az állampolgárok minden hónap első szerdáján 14 és 17 óra között felkereshetik a járási és a kerületi rendőrkapitányokat, tájékoztathatják őket problémáikról, melyeket a rendőri munka során tapasztaltak, bejelentéseket tehetnek, valamint elmondhatják a közrend védelmével kapcsolatos elgondolásaikat. Az elmúlt év során mintegy ezren éltek ezzel a lehetőséggel, legtöbben a Pozsonyi kerületben.
Megkeresésünkre a Komáromi Járási Rendőrkapitányság sajtóügyeletese is sikeresnek tartotta a kezdeményezést, elmondása szerint az állampolgárok a régióban rendszeresen élnek a rendőrkapitányhoz fordulás lehetőségével. (s, k)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.