Szakadás egy Duna-ágnál

Kiscsallóköz. Vasárnap óta Duna-ágként működik a bősi felvízcsatorna közelében található, eddig tiszta vizéről híres sülyi tó.

A beömlő víz magával sodort nyolc üdülőt és egy személygépkocsiSomogyi Tibor felvételeKiscsallóköz. Vasárnap óta Duna-ágként működik a bősi felvízcsatorna közelében található, eddig tiszta vizéről híres sülyi tó.

Kovács Tibor, a szarvai közbirtokosság elnöke lapunknak elmondta, hogy a Duna áradásakor a mellékágak vize is olyannyira megemelkedett, hogy vasárnap éjszaka a víz alámosta, majd átszakította az ág és a tó közti földnyelvet.

A beömlő víz mintegy 50 méter széles szakaszon elmosta a partot, magával sodort nyolc üdülőt és egy személygépkocsit, egy pozsonyi rendszámú Renault-t. Miután a tó megtelt vízzel, azonnal újabb szakadás történt, a víz sodrása ekkor egy, a bősi vízlépcső építői által 10 évvel ezelőtt kialakított, kavicsból emelt keresztgátat mosott el, s így a sülyi tavon azóta lényegében átfolyik a szomszédos Duna-ág vize.

Az esettel szombati számunkban is foglalkozunk, és nyilatkozik lapunknak Ján Blahuta, a Dunai Vízügyi Vállalat bősi üzemének igazgatója. (tb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?