Pozsony. Szlovákia nem bocsátkozik érdemi vitába arról a kilencoldalas magyar elemzésről, amelyet csaknem két hete küldött a budapesti külügyminisztérium.
Státusügyben Szlovákia nem tágít
A szlovák diplomata tegnapi rövid válaszában leszögezi: a magyar jogszabály csak akkor lesz összhangban az európai jogrenddel és a neves szaktekintélyek alkotta testület ajánlásával, ha a módosított változat egyértelművé teszi, hogy a kedvezményeket csak Magyarországon lehet igénybe venni. Korčok szerint ezzel a megoldással erősítenék hathatósan a határon túli magyaroknak az anyaországhoz fűződő kapcsolatát. A levél megismétli a szlovák félnek azt az ismert javaslatát is, hogy a felvidéki magyarok oktatási és kulturális támogatását a két ország között hatályos alapszerződés keretében kell megoldani. Ezért Pozsony javasolja a kisebbségi vegyes bizottság mielőbbi összehívását.
Lapunk pozsonyi hírforrásból arról is értesült, hogy Szlovákiába és Magyarországra is megérkezett Rolf Ekeusnak, az EBESZ kisebbségi főbiztosának levele. Szlovákiai szakértők szerint a svéd diplomata álláspontja a pozsonyi magatartást erősíti. (Sz. J.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.